Barion Pixel

Félórás kakaós csiga, bögrésen

villám3

Nem tudom, mihez hasonlítani a tésztáját, mert nem porhanyós, nem omlós, de nem is olyan, mint egy kelt. A barátnőm, akitől a receptet kaptam azt mondta, a nagymamája szerint olyan, mint a régi szép időkben. Amit én tudok az az, hogy a kakaós töltelék gyönyörűen egyben marad, egy picit sem szívja be a tészta, így szép határvonalat képez a tésztarétegek között, amik puhák, mégsem ázottak. Bru-tá-lis!

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók a tésztához:

– 25 dkg túró
– fél bögre porcukor
– egy csipet só
– fél csomag sütőpor
– 7 evőkanál tej
– 5 evőkanál olaj
– 2 bögre liszt (vagy pár dekával több, a túrótól függ szerintem)

Hozzávalók a töltelékhez:
– 1-2 evőkanál olaj a kenéshez
– 4 evőkanál porcukor
– 2 csapott evőkanál kakaópor (holland, ha másfélét használunk, akkor abból picit több)

1. Én először a töltelékhez kevertem össze a porcukrot és a kakaóport, majd bekapcsoltam a sütőt 200 fokra. 2. Ezután mindjárt előkészítettem a deszkát, amit beliszteztem, hogy ne kelljen majd tésztás kézzel nyitogatnom a lisztes üvegemet. Nem igazán foglalkoztam a recept szerinti sorrenddel, hanem fogtam egy botmixert, krémesre kevertem vele a túrót a porcukorral, majd szépen hozzáadtam a sütőport, a sót, az olajat és a tejet.
3. Miután ezeket is összemixeltem, kézzel beledolgoztam a lisztet.
4. Gyorsan kinyújtottam a tésztát téglalap alakúra, olyan 1-2 centi vastagságúra. Megkentem olajjal a tetejét, rászitáltam a kakaóporos keveréket, nagyjából egyenletesen.

20140219_131159

5. Majd szorosan feltekertem, két centis darabokra vágtam és sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam őket.

20140219_131706

20140219_132208

6. Nekem ráfért egy nagy tepsire. Nem mértem az időt, úgy tizenöt perc lehetett, amit a sütés maga igénybe vett, de a lényeg, hogy éppen csak egy iciri-piciri színt szabad kapnia, ahogyan a fotón is látható, és már vehetjük is ki, különben kiszárad az a finom puha tészta.

Forrás: Barbi konyhája, köszönöm szépen 🙂

Jó étvágyat! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

20140219_134912

20140219_135408

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák