Barion Pixel

Tízperces, rögtön puha linzer (bögrésen is)

DSC_1041h

Túláradó örömmel jelentem, hogy végre, huszonhatmilliomadik nekifutásra kikísérleteztem azt a linzert, ami olyan, amilyennek lennie kell (mármint szerintem 🙂
Szóval: tízperces, mert tíz perc alatt kész a tészta, és mert éppen tíz perc a sütési idő…

Az állagáról pedig annyit, hogy omlós, puha, nagyon finom vajas, az édessége pedig olyan, amilyennek lennie kell.

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók 30 darabhoz:
– 20 dkg szobahőmérsékletű vaj (itt most fontos, hogy ne margarint használjunk, és hogy szoba hőmérsékletű legyen, vagyis nagyon puha, szinte szaladjon bele az ujjunk 🙂
– 3 bögre fehér finomliszt (37,5 dkg)
– háromnegyed bögre porcukor (16 dkg)
– 1 csipet só
– 2 tojás sárgája

+ kevés porcukor a szóráshoz
+ lekvár vagy dzsem a töltéshez (nálam eper és a klasszikus barack)

Elkészítése:

1. A puha vajra rászórjuk az egy csipet sót, és a lisztet elmorzsoljuk. Ez egyébként egy kedvenc műveletem, olyan ráérősen szoktam csinálni, pedig még így is három perc alatt megvan.

2. Ezután a cukrot is beledolgozzuk végül a tojások sárgájával együtt határozott mozdulatokkal összegyúrjuk a tésztát. Itt már lehet egy picit erőteljesebben, gyorsabban, mert fontos, hogy a tészta inkább összeálljon, de a vaj ne olvadjon túl a kezünk alatt. Haa mégis nagyon ragadna (de nem fog! :-), akkor pici liszt, és tíz perc hűtő. És igen, ennyi liszt kell, nem sok, csak türelem, a vaj folyamatosan puhul a kezünk alatt a tésztánk pedig összeáll, és olyan lesz, amilyennek lennie kell, rugalmas kis gombóc. Ha nagyon nem áll össze (de össze kell neki!), akkor pici tejfölt adjatok hozzá, de tényleg csak kicsit! Vagy használjunk késes aprítót, úgy akár hideg vajat is használhatunk, és minden mehet bele egyszerre, míg egy szép labdává össze nem áll!

3. A tésztagombócunkat ezután alaposan lisztezett felületen kinyújtjuk. A tészta törékeny, nem kell megijedni, annak kell lennie, hiszen omlós tésztát szeretnénk! Mindössze egy apróságra kell ügyelnünk: mindig lisztezzük a tetejét, többször is a nyújtás közben, és mindig, amikor a teteje repedezni kezd, vagy ragad, akkor lisztezzük újra, de persze csak vékonyan 🙂

4. Nekem a 3-4 mm-es vastagság volt a tökéletes, ezt ajánlom Nektek is. Ebből aztán lehet tetszőleges nagyságú és formájú sütikéket szaggatni, úgy számoljunk, hogy ugyanannyi lyukas legyen, mint amennyi nem lyukas 🙂 Fontos: én is későn jöttem rá, hogy érdemes minden korongot először sütőpapírral bélelt tepsire rakni, és csak már ott a helyszínen kiszaggatni a közepüket úgy nem deformálódik el és törik netalántán. Van, aki járt így (e-sorok írója például 🙂 A korongok tepsibe helyezésében pedig jó segítség egy lapos kenőkés vagy még jobb egy lapát, amivel könnyedén átemelhetjük őket.

DSC_0906h

5. 170 fokra (alul-felül sütés program) előmelegített sütőben 10 perc alatt készre sütjük őket. Fehérnek kell maradniuk, nem kaphat az aljuk sem színt. Mikor kivesszük még nyersnek tűnik, azután öt perc múlva gyönyörűen megszilárdul. Addig nem szabad őket bántani, mert atomjaikra esnek 🙂 Ha nem vagytok biztosak magatokban, akkor azokból pici darabokból (esetemben szívecskékből) néhányat tegyetek be velük a sütőbe. Mikor azok színt kapnak, akkor kell kivenni a tepsit a sütőből…
6. A maradék tésztaszéleket természetesen gyúrjátok vissza, és nyújtsátok, szaggassátok újra, majd süssük meg azokat is, ne vesszenek kárba.
7. Mikor a korongok kihűltek, akkor a lyukas felüket szórjuk meg alaposan porcukorral, a teli korongok alját kenjük meg kb. egy-egy teáskanál lekvárral, és ragasszuk össze őket. Azonnal fogyaszthatjuk őket! 🙂

Jó étvágyat! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

DSC_0991h

DSC_0940h

page

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák