Barion Pixel

Habkönnyű diós piskóta, vajas kakaómázzal, bögrésen (Lm)

Ez a süti valami fenomenális, nem is tudom, hogy hogyan írhatnám le az élményt, amikor először beleharaptam. Még az mmmm… is lemaradt, mert máris jött a második falat, majd a harmadik. És a szeletek is így csúsztak le, pedig higgyétek el, elég sok süteményt kóstoltam már életemben 🙂

A piskótája olyan mint egy puha pille, amit átitattak kakaóval és dióval, a máz a tetején, krémes, lágy, kakaós-vajas, egyáltalán nem olyan, mint egy megszokott csokibevonat. Készítsétek el, és garantáltan meg fogtok lepődni, szó legeslegeslegpozitívabb értelmében 🙂
A férjem, aki a sütiket egy finommal el szokta intézni, most legalább ötször elmondta, hogy milyen finom, és azóta is emlegeti, hogy majd ugye csinálok valamikor 🙂

És, ami még meglepő, nem tartalmaz lisztet a piskóta, csak diót…

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók:

– 8 tojás
– egy bögre porcukor (20 dkg)
– 2 bögre darált dió (20 dkg)
– 1 csomag sütőpor
– egyharmad bögre holland kakaópor (4 dkg, 3 púpos evőkanál)

A mázhoz:

– 12 dkg vaj (nem margarin!)
– háromnegyed bögre porcukor (15 dkg)
– negyed bögre holland kakaópor (3 dkg)

Elkészítése:

1. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, majd félretesszük.

2. Egy másik edényben a cukrot és a tojások sárgáját fehéredésig habosítjuk.

3. Ezután a cukros-sárgás habhoz hozzákeverjük a sütőport, a kakaóport, a diót és a hab felét a mixerrel, lassú fokozaton.

4. Hozzáadjuk a hab másik felét, de ezt már csak fakanállal, óvatosan forgatjuk hozzá, hogy ne törjön össze.

5. Egy 23*34-es tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd beleöntjük a piskótatésztát, és alul-felül sütés programon, 180 fokon, körülbelül 30 perc alatt, tűpróbáig sütjük.

6. Ha kész akkor kiemeljük a sütőpapírral együtt, majd óvatosan lehúzzuk róla a piskótát. Én alányúltam egy lapáttal, és úgy vettem le.

7. Hűlni hagyjuk, majd elkészítjük a kakaómázat.

8. Egy kis lábasban, kis hőfokon, lassan felolvasztjuk a vajat. Nem szabad elkezdenie bugyogni, csak olvadjon, majd húzzuk félre, adjuk hozzá a kakaót és a porcukrot, és keverjük el csomómentesre egy kézi habverő segítségével.

9. A cukor ilyenkor még láthatóan szemcsés, ezért tegyük vissza takarékon, és még egy két percig melegítsük. Addig, míg azt nem látjuk, hogy az alján nem ül le a cukor és a kakaó.

10. Ekkor rögtön, forrón a piskótára öntjük. a közepétől haladunk kifelé, és ha szükséges, akkor egy kanállal eligazgatjuk, de nagyon gyorsan. Én egyáltalán nem piszkáltam, szépen ráöntöttem, hogy mindenhová jusson.

11. Ezután hűvös helyre vagy hűtőbe tesszük, hogy egy jó óra alatt megdermedjen a krém, és már eshessünk is neki! 🙂 Azért előtte persze nem árt felszeletelni! 🙂

Jó étvágyat! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon és az Instagramon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák