Barion Pixel

Tökéletes, villámgyors fasírtgolyók bögrésen

Először a mami nyolcvanadik szülinapján mesélt nekem Nóra és Péter a szuper fasírtjukról, ami nem a szokásos módon készült a beáztatott kenyér módszerével, hanem egyszerűen zsemlemorzsával. Azt mondták, hogy soha többet másképp!
Legutóbb pedig úgy két hete a sógornőm Eszter is azt mesélte, hogy élete legjobb fasírtját készítette zsemlemorzsából 🙂

Nem kérdés, hogy ki kellett próbálnom, és most bizony zenghetek én is ódákat a zsemlemorzsás fasírtról, mert ez bizony frenetikus, abszolút nem szívja meg magát olajjal, mi több, kíméli is azt, mert olyan a sütés végére az olaj majdnem, mint az elején. Nem ég le, nem fárad el, nem füstöl!

Próbáljátok ki, szerintem szeretni fogjátok! 🙂

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók:

– 50 dkg darált hús (nálam sertés comb, de amivel szeretnétek:-)
– 2 tojás
– 3 gerezd fokhagyma átnyomva
– egy csapott teáskanál őrölt fűszerpaprika
– egy teáskanál só
– fél mokkáskanál őrölt fekete bors
– fél bögre zsemlemorzsa

+ 2-3 bögre étolaj a kisütéshez

Elkészítése:

1. A tojást lazán felverjük, majd egy közepes méretű tálban a többi hozzávalóval együtt alaposan összegyúrjuk.

2. Ezután nagyobb teáskanálnyi adagokból golyókat formázunk, melyeket egy tányérra vagy tálcára sorakoztatunk.

3. Egy kisebb lábasban, fazékban olajat hevítünk, körülbelül fél-háromnegyed liternyit, annyit, hogy a fasírtok kellemesen úszkálhassanak, picit lebeghessenek.

4. A golyókat nagyjából tíz-tizenkettesével aranybarnára sütjük. Közben gyakran átkeverjük őket, hogy szép egyenletes színük legyen.
Egy apró trükk: Ha szeretnétek, hogy nagyon szép szabályosak és simák legyenek, akkor nedves kézzel újra gömbölygessétek meg őket, mielőtt az olajba dobjátok 🙂

5. Papírtörlőre szedjük őket, és tálaljuk!

Jó étvágyat! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű recepteket, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák