Barion Pixel

Paradicsomos káposzta, fokhagymás pecsenyével

Ismét egy menzákról ismert étel, ami a retró konyhát juttatja eszünkbe, a piros műanyag székekkel, halványzöld falakkal, kockahűtőkkel, és fekete-fehér csempével.
De, ami régen jó volt, az ma fokozottan az. Mert ez az étel bizony lehet finom, és az édes paradicsom, a káposzta, egy jó fűszeres hússzeletkével amellett, hogy eteti magát, roppant tartalmas is.

A konyhában pedig nagyon finom illatok lesznek, ha nekiálltok, szóval, csak bátran! 🙂

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók:

A paradicsomos káposztához:

– 1 kisebb fej káposzta (olyan 1 kg)
– 1 fej vöröshagyma
– negyed bögre étolaj (olyan 3-4 evőkanálnyi)
– háromnegyed-egy bögre cukor (12-16 dkg)
– 1 teáskanál só
– fél mokkáskanál őrölt fekete bors
– 1 teáskanál őrölt fűszerkömény
– 2 bögre paradicsomlé (5 dl)
– fél bögre víz
– 1 evőkanál fehér finomliszt

A fokhagymás pecsenyéhez:

– 1 kg szeletelt sertéskaraj
– 5 gerezd fokhagyma
– só
– bors
+ kevés étolaj

Elkészítése:

1. A hússzeleteteket sózzuk, borsozzuk, majd bedörzsöljük mindkét felüket az átnyomott fokhagymákkal.

2. A tepsi aljára öntünk egy kevés olajat, majd belefektetjük a hússzeleteket, és lefedett tepsiben, 220 fokon, alul-felül sütés programon, körülbelül 40 perc alatt puhára pároljuk őket a sütőben. Mikor letelt a 40 perc, alákukkantunk a fedő vagy alufólia alá, és megszúrjuk az egyik hússzeletet villával. Ha nem elég puha, akkor még visszafedjük, és visszatoljuk egy kis időre a sütőbe.

3. Ezután levesszük a fedőt vagy a fóliát, és szép pirosra pirítjuk a pecsenyénket.

4. Míg a hús készül, addig elkészítjük a paradicsomos káposztát is. Ezt a műveletsort akkor kezdjük, mikor a hús már a sütőben van.

5. A káposztáról eltávolítjuk a külső takaróleveleket, majd legyaluljuk, a vöröshagymát apróra vágjuk.

6. A cukrot egy nagy fazékban vagy lábasban felolvasztjuk, majd rádobjuk a káposztát és a hagymát. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a köménnyel is, meglocsoljuk az olajjal, majd ráöntjük a fél bögre vizet, és fedő alatt puhára pároljuk, közepes hőfokon. Többször keverjük meg, ha szükséges, akkor kaphat menet közben még egy pici vizet.

7. Levesszük a fedőt, megpirítjuk a káposztát, majd meghintjük a liszttel, és felöntjük a paradicsomlével, és összeforraljuk. Ezen a ponton annyi paradicsomlevet vagy vizet adunk hozzá, amennyit jónak látunk. Ha hígabbra szeretnétek, akkor többet, ha sűrűbbre, akkor kevesebbet. Ha paradicsomosabbra szeretnétek, akkor használhatunk paradicsomlevet is a hígításhoz, de vízzel is a kívánt sűrűségűre igazíthatjuk. Szükség esetén mehet még bele só, bors, cukor, vagy ami éppen még az ízlésünknek hibádzik a tökéletes végeredményhez! 🙂

Jó étvágyat! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű recepteket, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák