Barion Pixel

Perfekt sült céklasaláta

Ha ellenérzéseitek is lennének a céklával kapcsolatban, akkor is adjatok neki esélyt, mert erre is az érvényes, mint a sült zöldségekre általában. Fűszerrel és fokhagymával tökély, ha pedig kap egy kis mézet és citromlevet, egy kellemes salátaágyat, pirított őszies magvakat, és egy kis ízes morzsolt sajtot vagy juhtúrót, akkor meg is van a tökéletes őszi-téli salátánk, ami az ünnepi asztalon is megállja a helyét.

Én pedig, mivel abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tesztelhettem az egyik kedvenc pincészetem, a BOCK Kékszőlőmag Olaját, természetesen azzal koronáztam meg ezt a csodát.
A dresszingem mindössze abból állt, hogy még egy intenzív, de nem tolakodó szőlőízt kapott a saláta, azáltal, hogy meglocsolgattam vele.

Tehát ritka az ilyen eset, de új hozzávalót hoztam, és ha már teszt, akkor a recept előtt, néhány infó róla:

A kékszőlőmag olaj hidegen sajtolással készül, és magyar superfoodként van számon tartva, ugyanis rendkívül gazdag olyan anyagokban, amik „szuperjótékony” hatással vannak az egészségünkre, érdemes utánaolvasni, mennyi mindenre alkalmazható!
Emellett pedig igazi gasztronómiai élmény, a borvidékeket és picit nekem a diót idéző ízével.

Hozzávalók:

A cékla sütéséhez:

– 3 nagyobb vagy négy-öt darab kisebb cékla
– négy evőkanál olíva olaj (vagy étolaj)
– 2 evőkanál méz
– fél citrom leve
– fél teáskanál só
– őrölt bors
– 5-4-5 ág kakukkfű (vagy oregánó, rozmaring ízlés szerint, de el is hagyható, vagy felváltható szárított fűszerekkel)
– 4-5 gerezd fokhagyma

+ 1 pár gumikesztyű ( a pucoláshoz, nem megenni fogjuk 🙂
+ sütőpapír és alufólia, vagy fedeles, kisebb tepsi

A salátához:

– 100 g saláta vegyesen, vagy ahogy szeretitek (nálam rukkola+bébi spenót)
– negyed-fél bögre pirított tökmag, mandula, vagy dió (vagy vegyesen)
– kevés juhtúró vagy feta sajt (nálam juhtúró)
– 2 evőkanál BOCK Kékszőlmag Olaj
– kevés citromlé
– kevés bors

Elkészítése:

1. A céklát gumikesztyűben meghámozzuk, és felvágjuk kisebb darabokra, kis céklát nyolcadokra, a nagyobbat pedig kisebb kockákra. Minél kisebbekre daraboljuk, annál hamarabb megsülnek! Én sem fogom legközelebb a képen látható rusztikus darabokra vágni, mert így elég hosszú lett a sütési idő! Újságpapírra hámozzátok, amit aztán ki lehet dobni, mert a deszkákat, konyhapultot különben befogja a cékla, ami nagyon nem akar majd onnan lejönni, különösen a fa felületekről!

2. Egy kicsi tepsit béleljünk ki sütőpapírral, és sorakoztassuk rá a céklákat, lehetőleg egy sorba, tegyük rájuk a fokhagymagerezdeket, amiket megpucolnunk sem szükséges, majd sózzuk őket, borsozzuk, és locsoljuk meg a citrom, az olaj és a méz keverékével. Fedjük be alufóliával vagy fedővel, majd 220 fokon, nagyjából 50-60 perc alatt süssük puhára. Vegyük le a fóliát, öntsük le a levét, és ha szeretitek egy picit kérgesebben, sültebben, akkor, tegyétek vissza még sülni fólia nélkül, míg a Nektek tetsző állagot el nem éri. Lehet a végén utánfűszerezni, ha valamit hiányoltok belőle.

3. Ezután mehet a salátaágyra, némi pirított magocska, juhtúró pehely, bors és citromlé kíséretében, amit végül meglocsoltam a kékszőlőmag olajjal.

Jó étvágyat! 🙂

A bejegyzést a Bock Borászat támogatta, köszönöm szépen! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon és az Instagramon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

.

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák