Barion Pixel

Krumplis lángos bögrésen

Ha ettetek már finom lángost, abból az igazán finom, hólyagosra sült fajtából, ami belül mennyeien puha, nem olajos, benne a krumpli finom ízével!
Igazi, házias, tökéletes kis lángoska, aminek már a tésztájával is öröm dolgozni, nemhogy belekóstolni, miután bedörzsöltük durva sóval, fokhagymával, megkentük krémes tejföllel, vagy vastagon megszórtuk sajjtal!

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók:

– háromnegyed bögre tej (2 dl)
– 1 evőkanál kristálycukor
– fél kocka friss élesztő (2,5 dkg)
– 5 bögre fehér finomliszt (62 dkg)
– 30-35 dkg burgonya
– 1 evőkanál só

Elkészítése:

1. A krumplit meghámozzuk, összekockázzuk, majd lobogó, sós forró vízben megfőzzük, és még melegen (de nem forrón!) áttörjük krumplinyomón. Az élesztőt a cukorral elkevert langyos tejben felfuttatjuk.

2. Az összes többi hozzávalót beleöntjük egy nagyobb műanyag tálba.

3. Lágy tésztává dagasztjuk, majd meleg helyen, lefedve hagyjuk a kétszeresére kelni.Nagyjából egy óra a kelesztési idő.

5. Ezután kisebb, nem egészen öklömnyi bucikat szaggatunk belőle, kicsit meggömbölyítjük őket, majd hagyjuk őket ismét kelni, míg fel nem dagadnak (15-20 perc).

6. Egy fazékban olajat hevítünk.

7. Egy lapos tányért bekenünk étolajjal, majd beleteszünk egy bucit, széthúzgáljuk laposra és már mehet is az első lángosunk a forró olajba, ahol mindkét oldalát aranyszínűre sütjük. Az olajos tányérra azért van szükség, hogy könnyen tudjuk nyújtani a tésztát. Nyújtás közben az ujjbegyeinkkel dolgozzunk, hogy ne nyomjuk ki a szép élesztős buborékokat a tésztából. Egészen vékonyra lapogassuk el, ha vékonyabb lángost szeretnénk!

Jó étvágyat! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű recepteket, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák