Barion Pixel

Eperszósz

Tökéletes dresszing ez a gyönyörű, rubinpiros eperszósz fagylaltokra, tortákra, sütikre, palacsintákra és milliomegy finomságra! És biztos, hogy felhelyezi a koronát a desszertekre, és elragadóvá varázsolja őket. Ha különlegessé akarunk tenni egy-egy sütit, hát ezzel megtehetjük!

Természetesen tőlem is fogtok kapni egy csokor ötletet mellé, hogy minek is áll jól…

Hozzávalók:

  • 60 dkg eper, négyfelé vágva
  • fél-háromnegyed bögre cukor (édesebb epernél elég a fél)
  • 1 púposabb evőkanál keményítő
  • fél-egy citrom leve (ki mennyire szereti savanykásan)
  • szűk fél bögre víz

Elkészítése:

  1.  Az epret, a citromlevet és a cukrot összekeverjük, majd fél órát állni hagyjuk.
  2. Ezután 5-10 percig forraljuk, közepes hőfokon. Fortyogjon, ne csak gyöngyözzön, meg kell puhulnia az epernek. Közben a keményítőt elkeverjük a fél bögre vízben, majd kisebb adagokban hozzáadjuk az eperszószhoz. Közben kevergessük habverővel vagy fakanállal, és addig főzzük, míg szépen, be nem sűrűsödik, ez mindössze néhány perc, nem kell túlfőzni, a végleges sűrűségét akkor fogja elérni, mikor kihűl.
  3. Végül összeturmixoljuk. Ezt is késes aprítóval lehet, én úgy csináltam. 😊
  4. Hagyjuk kihűlni, majd ízlés szerint tálaljuk pohárkrémekhez, desszertek tetejére, sajttortára. Én is folyamatosan hozom majd hozzá a recepteket, mert vannak vele terveim, annyira fincsi!
  5. Javaslom, hogy ne ilyen csinos üvegcsébe tegyétek, mint én, mert nehezen jön ki belőle, mikor a hűtőbe kerül. Olyan edényt válasszatok, ahol a tálalásnál kanállal is hozzáfértek ehhez a szép piros csodához.
  6. Egy-két hétig eláll a hűtőben.

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák