Barion Pixel

Ropogós, házi fehér kenyér, Pataki tálban

Hozzávalók:
2 evőkanál étolaj
55 dkg liszt
3 dl langyos víz
1 teáskanál cukor
3 mokkáskanál só
fél csomag porélesztő

Elkészítése:
A hozzávalókat a kenyérsütőben megdagasztjuk, és megkelesztjük, majd lisztezett deszkára borítjuk, és megformázzuk. A Pataki tálat kibéleljük sütőpapírral, és belehelyezzük a veknit. Ezután bő negyed órát kelni hagyjuk langyos helyen, majd éles késsel bevágjuk, szilikonos ecset segítségével megkenjük vízzel (vagy jó alaposan lespricceljük), majd a tál tetejét is alaposan bevizezzük.

A tálat előmelegített sütőbe helyezzük, és úgy harminc percet sütjük, majd levesszük a tál tetejét, a kenyeret újra lespricceljük, majd kb. tíz perc alatt pirosra sütjük. A tetőt nagyon óvatosan emeljük le, mert forró pára csaphat ki, a víz miatt! Ha kopogósra sült, még egyszer utoljára lespricceljük vízzel, és gyönyörködünk a látványban, ugyanis a cseréptálban cserepes kenyeret találunk.

Utóirat:
A Pataki tálat semmiképpen sem szabad beáztatni, csak a tetejét kell bevizezni (esetleg tele engedni a tetőt vízzel, és maximum 1-2 percig állni hagyni, mert a túl sok nedvesség nem tesz jót a tésztának). A Pataki tál végett szándékosan nem írtam hőfokot, mert minden sütő más és más, de én durván 160 fokos sütőbe teszem (villany, nem légkeveréses az enyém), aztán felcsavarom a maximumra, 220-ra. Hozzáteszem, hogy én nem féltem a tálat a repedéstől, számtalanszor használtam már így, de azoknak, akik nem merik betenni, javaslom előmelegíteni a sütőt 60 fokra, be lehet tenni keleszteni a tésztát, tíz perc után feltekerni 220-ra, hogy az edény vele együtt melegedjen, 15 perc után (összesen 15 perc!!!) kivenni, bevágni, vizezni, és úgy sütni. Így biztosan együtt melegszik a tál a kenyérrel, biztosítottuk a langyos körülményeket, baj nem lehet. A lényeg, hogy a kenyér állja a tűpróbát, csak azután kezdjük pirítani! A tíz perc is relatív, sütőfüggő, a lényeg, hogy csak akkor van kész, ha kopog és mézesen arany színben pompázik.

Szép napot Mindenkinek!
Margó

szeretettel ajánlom:

Kategóriák