Barion Pixel

Pufi piták, gyorsan, könnyedén

Sokféle pitát készítettem már, de ezek toronymagasan lepipálják az összeset! Végre éppen olyanok lettek, ahogyan megálmodtam őket: szemet gyönyörködtető, kerek párnácskák 🙂 Pedig még csaltam is, mert az eredetileg kapott receptből kihagytam lépéseket, és változtattam a hozzávalókon is. Mégis mesések lettek, ráadásul öt perc alatt megsülnek!

20140126_201639

Hozzávalók:
– 3 dl langyos víz
– 2 teáskanál só
– 2 evőkanál étolaj
– 50 dkg fehér liszt
– 1 teáskanál cukor
– 3 dkg élesztő

A hozzávalókból tésztát dagasztunk, amit harminc perc alatt a duplájára kelesztünk. A sütőt ekkor bekapcsoljuk/begyújtjuk, és 220 fokra (maximumra) állítjuk a hőfokot. A megkelt tésztát ezután nyolc egyforma részre vágjuk, gömbölyítjük, majd 4-5 mm vékony kör alakú lapokká nyújtva, mindössze addig hagyjuk pihenni őket (5-7 perc), ameddig a sütő el nem éri a kívánt forróságot. Már mehetnek is négyesével a sütőbe, annak is a rácsára, ugyanis ott lesz a helyük. 5-7 perc alatt gyönyörű pufira nőnek és át is sülnek.

Jó étvágyat! 🙂

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák