Barion Pixel

Ötperces spenótos tésztaszósz, tömlős sajttal

20140428_105755

Indul a spenótszezon! 🙂

És igen, sokakat ki lehetne kergetni a világból 🙂 Többek közt a férjemet is, nem beszélve a lányaimról, akik legfeljebb a bébispenótot fogyasztják, azt is szigorúan nyersen, miközben nyuszit játszanak, és örülnek, hogy végre egy levél, amit meg lehet enni. Én viszont szeretem, csak éppen időm és hajlandóságom sincs a magam kedvéért spenótot készíteni. Ezt a tésztát viszont bármikor megcsinálom „mert megérdemlem” alapon 🙂 Az időmbe öt perc azért belefér, és a szervezetemet is ajándékban részesítem vele. Ugyanis itt nem főzzük ki a spenót lelkét, hanem éppen csak megfonnyasztjuk, így nem veszíti el a C-vitamin tartalmát a hosszú főzési idő miatt. A tömlős sajt pedig remek kiegészítője a zöld ízvilágnak.

Jöjjön tehát egy „csajos kaja”:

Hozzávalók:

– 1 púpos evőkanál vaj, vagy margarin
– 10-15 dkg zsenge spenót (friss vagy fagyasztott)
– 2 tömlős sajt
– 1 mokkáskanál só
– 1 késhegynyi bors

1. A spenótot megmossuk (nem áztatjuk!).
2. A vajat felolvasztjuk, és ollóval belevagdossuk a spenótot (vagy előtte felaprítjuk).
3. Mikor a spenótlevelek összeestek, akkor hozzákeverjük a tömlős sajtokat, a sót és a borsot.
4. Mikor felforr, azonnal húzzuk is félre a tűzről. Aki hígabbra szeretné, az tehet bele egy kis tejet is.
5. Spagettitésztával, vagy széles metélttel tálaljuk.

Találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂

Rupáner-Gallé Margó Hivatalos oldala

Jó étvágyat! 🙂

Margó

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák