Barion Pixel

Bögrés fánksüti

20140424_161920

Na kérem szépen, lustaságom legújabb eredménye: a cukros fánksüti, ami két perc alatt bekeverhető. Kvázi ennyi a munkaidő nettója (a többit már a sütő végzi), és ehetünk egy fánkízű, cukros-vajas finomságot, ami hihetetlen, de megtartja a fánk állagát, ellenben nem csepeg az olajtól, a felhasznált tojásmennyiséghez képest pedig már-már valószerűtlenül magasra nő.

És, hogy ez hogyan születhetett? Amerikai fánkot akartam sütni. Olyan igazit, cukrosat. A lakásban ugyan nyitva voltak az ablakok, de mikor rápillantottam olajos flakonra, semmi kedvem nem volt bebüdösíteni. Azonban a tésztát már bekevertem. Ráadásul kint olyan szépen sütött a nap, végszóra pedig a kisebbik lányom is megjelent a cipőjével, és közölte, hogy „pápá”. Ekkor fogtam, bekapcsoltam a sütőt, rendbe szedtem Lizust, beleöntettem egy sütőpapírral bélelt tepsibe a masszát (semmi jót nem remélve), betoltam a sütőbe, és kimentem a lányokkal a kertbe hintázni. Húsz perc múlva félve pillantottam be a sütő ablakán. Már láttam magamat, amint öntöm a kukába a félkész sütit, ami egyszerre égett, és folyós 🙂 Ami azonban a tepsiben ragyogott, arra nem számítottam!

Voila!

20140424_162226

Hozzávalók:

– másfél bögre cukor
– 2 tojás
– 3 bögre liszt
– 1 csomag sütőpor
– egy csipet só
– fél bögre étolaj
– másfél bögre tej

+ három-négy evőkanál olvasztott vaj, és kristálycukor a szóráshoz

Elkészítése:
1. A sütőt előmelegítjük 190-200 fokra.
2. A hozzávalókat összekeverjük. A tejet adjuk hozzá utolsóként, kisebb adagokban.
3. Kb. 20-25 perc aranyszínűre sütjük (tűpróbát végzünk).
4. Még forrón alaposan megkenjük olvasztott vajjal, és addig szórjuk a tetejét kristálycukorral, míg egészben nem maradnak a szemek a süti tetején. Az első néhány réteg ugyanis bele fog olvadni a vajba.
5. Ezután sütőpapírral együtt kiemeljük a tepsiből. Bátran, mert nem törik! 🙂

Utószót: El ne mulasszátok forrón megvágni, és úgy fogyasztani. Mondjuk úgysem hinném, hogy kibírnátok 🙂 A szeletelés külön élmény, meg fogtok lepődni. Nem hogy nem lesz szalonnás, a kés szinte siklik rajta…

Jó étvágyat, és Isten éltesse az anyukákat! 🙂

Találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂

Rupáner-Gallé Margó Hivatalos oldala

20140424_163805

Margó

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák