Barion Pixel

Gyors serpenyős ebéd

P1040372

P1040376

Hozzávalók:

– 40 dkg darált sertéshús
– 1 nagy fej vöröshagyma
– 1 teáskanál őrölt édes paprika (az enyém nagyon fest, úgyhogy a gyengébből mehet több is 🙂
– 1 evőkanál zsír (vagy étolaj kb. 5 evőkanál)
– 30 dkg csiperkegomba
– 4-5 evőkanál sűrített paradicsom
– fél csomag (25 dkg) spagetti tészta KIFŐZVE! (vagy metélt)
– 1 konzerv zöldborsó, vagy 25 dkg fagyasztott
– fél evőkanál kristálycukor
– só (kb. 1 teáskanál)
– bors (negyed-fél mokkáskanál)
– másfél dl víz (szűk 2/3 bögre)

A tésztát érdemes frissen kifőzni, vagyis az idő alatt, míg készítjük a szószt. De megmaradt tészta eltüntetésére is tökéletesen alkalmas 🙂 Ja, és én a spagettitésztát négybe szoktam törni, mert úgy mutatósabb ebben az ételben.

1. A hagymát apróra vágjuk, majd serpenyőben üvegesre pirítjuk az forró zsíron.
2. Rátesszük a húst, majd nagy lángon megsütjük, durván 5-10 perc alatt. Sózzuk borsozzuk.
3. Míg sül a hús, addig meghámozzuk, és felvágjuk szeletekre a gombát.
4. Hozzáadjuk a gombát, és a leszűrt vagy fagyasztott zöldborsót, 15 perc elteltével pedig a kifőzött tésztát is belekeverjük.
5. Ezután rátesszük a sűrített paradicsomot, a cukrot és a vizet. Összekeverjük, és még úgy három percig forraljuk.
6. Forrón tálaljuk!

Jó étvágyat 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák