Barion Pixel

Elronthatatlan bögrés piskóta

P1040643

A piskótasütés minden kezdő háziasszony mumusa, de csak egyszer kell rájönni, utána már menni fog, mint a karikacsapás 🙂 Ez egy nyolctojásos piskótának megfelelő mennyiség, éppen elegendő egy 21-23 cm átmérőjű tortaforma kitöltésére.

Hozzávalók:
– 8 tojás
– háromnegyed bögre cukor
– másfél bögre liszt
– 1-2 teáskanál sütőpor (elvileg anélkül is működik, de a dédi azt mondta, ha bizonytalan vagyok, tegyek bele 🙂

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre 🙂

Tehát:
1. A sütőt bekapcsoljuk 180 fokra.
2. A tojásokat szétválasztjuk, majd a sárgáját simára keverjük.
3. Ha véletlenül is került sárgája a fehérjébe, akkor azt mindenképpen halásszuk ki kanállal az utolsó cseppig!!!
4. Ezután a fehérjét turmixgéppel elkezdjük verni, és amikor lassan habosodni kezd, a kimért cukrot fokozatosan hozzáadjuk.
5. A tojásfehérje akkor jó, ha a habverőn megáll, tovább nem szabad keverni, mert összetörik! Ha valamiért mégsem akar felverődni, csipet sót, vagy egy csepp ecetet adunk hozzá!
6. A kemény habba belekeverjük a simára kevert sárgáját. Nagyon fontos, hogy a hab és a tojássárga krém összekeverése során a fakanál mindig félkört írjon le FENTRŐL LEFELÉ! Ugyanezekkel a mozdulatokkal hozzákeverjük a lisztet és a sütőport is. Ha nagyon precízek szeretnénk lenni, akkor a lisztet és a sütőport szitáljuk is át.
7. Ezután a masszát sütőpapírral bélelt (vagy vajazott, lisztezett) tortaformába öntjük, majd 15-20 percig sütjük 180 fokon. Sütés közben a sütőajtót pedig nem nyitogatjuk, arra van az üveg, hogy kukucskáljunk 🙂

Jó étvágyat! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák