Barion Pixel

Bögrés csupacsoki torta

Nagyon finom csokoládés sütiszeletek varázsolhatóak az asztalra ezzel a recepttel. Az elkészítése és a sütése is roppant gyorsan megvan, így húsz perc múltán már villával falatozhatjuk ezt a forró boldogságbombát 🙂

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók:
– 1 kocka (10 dkg!) vaj
– 1 tábla (10 dkg) tejcsokoládé
– 1 tábla (10 dkg) étcsokoládé
– 1 mokkáskanál sütőpor
– fél bögre cukor
– háromnegyed bögre liszt
– 3 tojás

Elkészítése:

1. A sütőt melegítsük elő 190 fokra.
2. A vajat és a csokit összeolvasztjuk a mikróban. Körülbelül fél percenként vegyük ki, és kavarjuk át, nehogy a csokoládé megégjen.
3. A csokoládés vajhoz adjuk hozzá a cukrot, a sütőport és a lisztet, majd keverjük nagyjából össze.
4. Most keverjük csak a tojásokat bele. Azért most, mert a többi szárazanyag eddigre lehűti annyira a tésztát, hogy még véletlenül se csapódjon ki a tojás a melegtől.
5. Ha a tésztánk már szép egynemű, akkor mehet egy kisebb méretű tortaformába, amit vagy kivajazunk vagy kibélelünk sütőpapírral. Én szilikon formában készítettem, így mindkettőt megúsztam 🙂
6. Ha ez megvan, akkor mehet a sütőbe, nagyjából 15-20 percre. Tűpróbával ellenőrizzük, ha már nem folyós a közepe, akkor kész, nem szabad kiszárítani.

Jó étvágyat! 🙂

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák