Barion Pixel

Bögrés lángos dagasztás nélkül – nem szívja meg magát olajjal

1211

A lángos hungarikum. Esszük vízparton, nem vízparton, magában, gulyásleves mellé, fokhagymásan, anélkül, sajttal és tejföllel, anyánál, nagymamánál, fűben, asztalnál, vékonyan, vastagon, roppanósan, puhán. Ki, hogy szereti. De egy valahogy nem esszük. Legalábbis én nem: ha csöpög az olajtól.
De ez nem az a lángos, ami megszívja magát. Hanem az, amelyik, kívül finoman roppanós, belül pihe-puha.
És mi bizonyítja, hogy valóban nem szívja meg magát olajjal? Hát az, hogy a nagyobbik lányom letette az övét a szobájában a laminált parkettára, és nyoma sem maradt, pedig jó néhány percig ott időzött, mielőtt ráleltem.
A tésztáját pedig inkább összeállítjuk, és nem dagasztjuk, szóval igazán nem nagy kunszt előállítani. Ivett barátnőmé a már nem titkos szuperrecept, köszönet és örök hála érte!

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók:
– 5 bögre liszt
– 1 csomag porélesztő (7 g)
– másfél bögre natúr joghurt (3 és fél dl), ha valami hígabb fajtával dolgozunk, akkor abból lehet, hogy valamivel több kell
– 2 tojás
– 2 teáskanál só
– 3-4 evőkanál langyos víz
– olaj a sütéshez

Elkészítése:

És a hamisítatlan strandhangulatot idéző fokhagymás kencéhez négy gerezd fokhagymát, négy evőkanál olajat, egy púpos mokkáskanál sót és három-négy evőkanál vizet keverünk össze. Ezzel kenjünk majd meg a kisült lángosokat

Elkészítése:

1. Kevés meleg vízben feloldjuk az élesztőt.
2. Az összes többi hozzávalót beleöntjük egy nagyobb műanyag tálba.
3. Aztán jöhet az élesztő is a tálba, majd egy villával nagyjából összeállítjuk a tésztát. Ezután kézzel összegyúrjuk.
4. Hagyjuk meleg helyen megkelni.
5. Ezután kisebb, nem egészen öklömnyi bucikat szaggatunk belőle, kicsit meggömbölyítjük őket, majd hagyjuk őket ismét kelni, míg fel nem dagadnak (tizenöt-húsz perc).
6. Egy fazékban olajat hevítünk.
7. Egy lapos tányért bekenünk étolajjal, majd beleteszünk egy bucit, széthúzgáljuk, és már mehet is az első lángosunk a forró olajba, ahol mindkét oldalát aranyszínűre sütjük. Ha túl hirtelen sül, akkor vegyünk vissza a hőfokon.

Jó étvágyat! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

A fotókat Vinczur Gabriella készítte, köszönet értük 🙂

 

 

 

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák