Barion Pixel

Bögrés hamburger zsemle dagasztás nélkül

DSC_0238

Imádom a hamburgert, de annak is a házi változatát. Leginkább otthon szeretem fogyasztani, kint a kertben, a férjemmel a teraszunkon ülve, miközben nézzük ahogyan a lányaink kacagva gurulnak le a garázsunk előtti lejtőn a kismotorjaikkal, vagy hallgatjuk, amint a homokozóban vitatják meg az élet nagy dolgait.
Ez a hamburgerbuci igazi kedvenc nálunk mától, és egy olyan recept, amit én kísérleteztem ki. Ez pedig olyan jó érzés, mert picit olyan, mintha rutint szereztem volna a konyhában 🙂 Sosem gondoltam, hogy egyszer majd nekem is menni fog az érzéssel, és az amennyit felvesz, de mintha haladnék afelé. Már merek több vagy kevesebb élesztőt használni, mint amit a recept ír, nem dagasztom a kelt tésztákat feltétlenül, meg tudom saccolni, hogy melyik összetevőt mivel válthatom ki, mitől lesz valami nagyon puha, porhanyós vagy éppen roppanós. És míg eleinte nem túl nagy örömmel nyúltam a nyers tésztához, mostanában örömet tud okozni, amint az a kezem alatt átalakul. Egészen más élmény így a sütés, szívből jön, szeretettel…

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók nyolc nagyobb zsemléhez:

– 5 bögre finomliszt (62,5 dkg)
– 1 csomag száraz élesztő (7 g)
– 1 bögre langyos tej (2,5 dl)
– 2 evőkanál cukor
– 4 evőkanál étolaj
– 1 teáskanál só
– fél bögre 20%-os tejföl (1,25 dl)

+ 1 tojás a kenéshez, kevés szezámmag a szóráshoz

Elkészítése:

1. A lisztet kimérjük egy nagyobb műanyag tálba, majd nagyjából összekeverjük az élesztővel.
2. Ezután hozzáadjuk a többi hozzávalót, villával nagyjából összekeverjük, majd kézzel szép sima tésztává gyúrjuk. Amikor a tészta nagyjából összeállt, akkor én kiveszem a tálból, és a konyhapulton vagy egy deszkán gyúrom tovább erőteljes mozdulatokkal, úgy hogy az ujjaimtól egészen a csuklómig járjon a kezem alatt a tészta.
3. Ha szép sima, akkor visszatesszük a tálba, majd egy konyharuhával letakarva meleg helyen (ha nincs, akkor szobahőmérsékleten is jó lesz) hagyjuk a kétszeresére megkelni. Ez nagyjából ötven-hatvan perc.
4. Ha szépen megkelt, akkor nyolc egyenlő részre osztjuk a tésztát, majd a darabokat egyenként kigömbölyítjük.
5. Sütőpapírral bélelt nagy gáztepsire tesszük őket, majd jól ellapítjuk. Nem kell őket sajnálni, hisz úgyis jól megfognak hízni, és ha ezt a lépést kihagyjuk, akkor nagy gömböceink lesznek a végén, amikbe alig fér valami, és kiakad az állkapcsunk ha át akarjuk harapni 🙂
6. Ezután ismét fél óra hízókúra, vagyis hagyjuk őket ennyi időt pihenni/kelni a tepsin.
7. Ha letelt a fél óra, akkor miután megkentük őket tojással, és megszórtuk őket szezámmaggal, 180 fokra (alul-felül sütés) előmelegített sütőbe tesszük őket, és kb. 20-25 perc alatt aranyszínűre sütjük.

Jó étvágyat! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

DSC_0211min

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák