Barion Pixel

Levendulás eperdzsem

DSC_0222

Mióta volt szerencsém megkóstolni Kaldenecker György levendulás eperdzsemjét, azóta készülök rá, hogy valami hasonlót készítsek. Most elérkezett a napja, hiszen Vercsi volt olyan tündér, hogy két hatalmas csokorral juttatott át nekem két házzal odébbról.
A receptet nem bonyolítottam túl: befőzőcukrot használtam, így negyed óra alatt elkészült ez a rubinszínben pompázó, csillogó dzsem a mélylila virágokkal és azzal a finoman levendulás ízzel. Hát…

Hozzávalók:
– másfél kg eper apróra kockázva (mehet nagyobb darabokban is bele, ez ízlés dolga)
– fél kg 3:1-ben befőzőcukor (ez már tartalmazza a tartósítószert)
– 10-12 nagyobb szál levendula virága megmosva, leszedegetve

Elkészítése:
1. Az eperről leszedjük a szárát, megmossuk, majd apróra (vagy nem apróra 🙂 daraboljuk.
2. A levendulaszálakat szintén megmossuk, majd leszedegetjük róla a virágokat. Intenzívebb levendulás íz elérés érdekében több levendulát is használhatunk.
3. A megtisztított epret egy lábasban vagy egy fazékban összekeverjük a befőzőcukorral, majd nagy lángon feltesszük a tűzhelyre főni.
4. Mikor felforr, hozzáadjuk a levendulavirágokat, majd további három percig forraljuk. Közben kevergetjük!
5. Ha kész, félrehúzzuk a tűzről, majd kiforrázott befőttesüvegekbe szedjük, alaposan megszorítjuk rajtuk a tetőt, majd öt perc erejére fejre állítjuk őket. Erre a tartósítás végett van szükség!

Jó étvágyat, sok finom reggelit belőle! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák