Barion Pixel

Házi vaníliás karika bögrésen

DSC_0467ki

Gyermekkorom kedvenc karikája, töménytelen mennyiséget magamba tudtam tömni belőle. A kislányaim is szeretik, Laura egyik nap egy egész vödörnyit szeretett volna vásárolni ebből a retró csodából egy üzletben. Merthogy már vödrös kiszerelésben is árulják 🙂
Kompromisszumot kötöttünk, és megígértem neki, hogy sütünk belőle házi változatot, amit ő mártogathat csokiba. Ezzel le is vettem a lábáról, és ezáltal megúsztam egy vitát, aminek a végeredménye még akár egy vödör bolti vaníliás karika megvásárlása lett volna, ha nagyon meglágyítja a szívem 🙂
Ez a recept úgyis régóta fel volt nekem jegyezve, most pedig végre kipróbálásra került. Szerencsére! Porhanyós, vajas, vaníliás, csokis, házias ízélményt nyújt, gyorsan elkészül, a tésztáját könnyedén, pillanatok alatt össze lehet állítani, tíz perc, és ki is sül egy adag. Egy csésze teával tökéletesebb nem is lehetett volna ez az esős délután…

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók 25 nagyobb vagy 40-45 kisebb karikához:
– 25 dkg vaj
– háromnegyed bögre porcukor (15 dkg)
– 2 tasak vaníliás cukor (20 g)
– 3 bögre fehér finomliszt (37,5 dkg)
– 1 mokkáskanál szódabikarbóna
– 1 csipet só
– 2 tojás sárgája

Csokoládébevonat:
– 15 dkg jó minőségű étcsokoládé (vagy tejcsokoládé, ízlés szerint természetesen)

Elkészítése:

1. A vajat mikróban megpuhítjuk, de nem felolvasztjuk!
2. Hozzámérjük a cukrokat, a szódabikarbónát, a sót, majd a tojások sárgájával együtt, egy villával szép simára keverjük. Egy-két perc mindössze!
3. Ezután jöhet a liszt, azt is először villával nagyjából hozzákeverjük a tésztához, majd kézzel szép simára gyúrjuk. Nem is igazán gyúrjuk, csak összeállítjuk, mert annyira szép, lágy, nem ragadós a tészta a vajnak köszönhetően. Én ilyen jó tésztával még nem dolgoztam, ki is merem jelenteni!
4. A tálat lefedjük, vagy letakarjuk, és minimum egy szűk fél órán át hűtőben pihentetjük.
5. Ezalatt kibélelünk két nagy gáztepsit sütőpapírral.
6. A megpihent tésztát lisztezett felületen átgyúrjuk, majd egy centi vastagra nyújtjuk, és linzerszaggatóval, vagy egy közepes, körülbelül 5-7 centis szaggatóval és egy minivel (ha nincs bármilyen pici kupakkal) középen lyukas köröket, vagyis karikákat szaggatunk a tésztából, attól függően, hogy nagyobb vagy kisebb karikákra vágyunk. A tészta nyújtásával kapcsolatban egy tanácsom van: többször lisztezzük a tészta tetejét, majd finom mozdulatokkal nyújtsuk. Ne erőteljesen, hogy szép sima maradjon, és ne repedezzen meg.
7. 180 fokra, alul-felül sütésen, előmelegített sütőben tíz perc alatt sülnek készre. Fehérnek kell maradniuk, ne kapjanak színt, picit sem!!! Mikor kivesszük a sütőből, még nyersnek, sületlennek, puhának tűnnek, de egy-két perc alatt megszilárdulnak, és akkor a legfinomabbak. Ha színt kapnak, akkor túlsülnek, és nem lesznek omlósak, mert kiszáradnak!
8. A kihűlt karikák talpát olvasztott étcsokoládéba mártjuk, késsel egy picit lehúzzuk róluk a felesleget, majd sütőpapíron vagy rácson, hűvös helyen hagyjuk megkötni a csokit. Én hűtőbe tettem, fél óra múlva gyönyörűen leváltak a sütőpapírról. A csokit mikróban olvasztottam fel, egyszer-kétszer megkevertem közben, hogy nehogy megégjen.

Jó étvágyat! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák