Barion Pixel

Isteni limonádészirup bögrésen

A legjobb üdítő, amit erre a nagy hőségre ki lehet találni, ezzel nem nyúlunk mellé…

A nyár slágere nálunk egyértelműen a jeges, citromos limonádé. A legtikkasztóbb forróságban a legjobb barát, mert finom, üdít, felfrissít, citromos, édes, hideg, jeges. Mi felnőttek legalább annyira szeretjük, mint a gyerekek, így általában van a hűtőben egy kancsónyi. De elkészíteni régen nem szerettem, kavargatni benne a cukrot, ami nem akart feloldódni, találgatni az arányokat, kóstolgatni, és mégsem lett sosem olyan, mint szerettem volna. Egészen addig a napig, amíg az anyósom nem hozott nekünk egy üveg opálszínű, gyönyörűen csillogó szirupot, és varázsolt belőle pillanatok alatt isteni limonádét, ami a cukorkavargatós társával köszönőviszonyban sem állt.

Limonádéfőzet volt nála, olyan szépséges, mint a fotón. Egy óvódásának az anyukájától kapta a receptet, amit mi is hálás szívvel használunk azóta is. Körülbelül húsz-harminc perc alatt elkészül belőle egy liternyi, ami eláll a hűtőben, és úgy tíz-tizenkét liter limonádéhoz elég. Persze leírom Nektek a hígítási arányokat is, így pláne egyszerű lesz.

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók 10-15 liter limonádéra való sziruphoz:

– 1 púpos bögre kristálycukor (20 dkg)

– 5 bögre kristálycukor (80 dkg)

– 4 bögre víz (1 liter)

– 1 bögre 50%-os citromlé (2,5 dl)

Hígítása:

– 4 bögre víz (1 liter)

– negyed-fél bögre szirup, ki mennyire édesen szereti (kb. 1 dl)

– 1 kisebb citrom leve kifacsarva

+ néhány karika citrom

Elkészítése:

1. Egy közepes méretű fazékban feltesszük a négy bögre vizet és az öt bögre kristálycukrot, és forralni kezdjük.

2. Ha már forr egy tizenöt perce, akkor egy másik, nagyobb, magas falú fazékban feltesszük a púpos bögre kristálycukrot, és hagyjuk karamellává olvadni. Eleinte nem kell olyan sűrűn kavargatni, amikor viszont már úggy a háromnegyede felolvadt aranybarnává, és kezd picit buborékozni, bugyogni, akkor folyamatosan keverjük.

3. Ha elkészült a karamellánk, azaz felolvadt az összes cukor, akkor a cukros vizet óvatosan hozzáöntjük, és még egy picit visszatesszük, és összefőzzük.

4. Ha egy picit meghűlt, és már nem tűzforró, akkor a citromlevet is hozzáadjuk, majd hagyjuk kihűlni, és üvegben, hűtőben tároljuk felhasználásig.

5. Felhasználáskor egy kancsóban összekeverünk négy bögre vizet, szűk félbögrényi szirupot, egy kisebb citrom kifacsart levét és néhány citromkarikát, majd jól behűtjük, vagy telepakoljuk jégkockákkal.

Jó felfrissülést! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák