Barion Pixel

Karácsonyi kekszszendvics Nutellával, bögrésen

Valóban úgy van, ahogyan azt a recept ígérte: öt hozzávalóból, gyorsan készíthetünk mutatós, omlós kekszet, amit Nutellával töltünk, és aminek a helye egyértelműen ott van a kekszes dobozokban. Klassz időtöltés elkészíteni, de megenni még inkább 🙂

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók:

– szűk másfél bögre (140 g) porcukor
– 260 g puha vaj
– 2 tojássárgája
– három és fél bögre (440 g) fehér finomliszt

+ bő fél bögre (210 g) Nutella a kenéshez

Elkészítése:

1. A hozzávalókat egynemű tésztává gyúrjuk, majd letakarva betesszük a hűtőbe harminc percre.
2. Ezután nyújtsuk alaposan lisztezett felületen nyújtsuk a tésztát kb. 4 mm vastagságúra, közben a tetejét is folyamatosan lisztezzük!
3. Szaggassunk a tésztából nagyjából 6-7 centis korongokat (vagy amekkora sütinyomdánk van), majd nyomdázzunk bele a pecséttel.
3. Sütőpapírral bélelt tepsikre sorakoztassuk őket, majd tegyük őket 180 fokra előmelegített sütőbe, alul-felül sütés programra, 10 legfeljebb tizenkét percre. Ezek is nyersnek, puhának tűnnek, de nem azok, nem szabad tovább sütni őket, különben kemények lesznek és meg is barnulnak!
4. Ha a kekszek kihűltek, akkor kenjük meg a kekszek felét darabonként körülbelül egy evőkanálnyi Nutellával, és ragasszuk őket össze.

Jó étvágyat!

A receptet a Nutella támogatta!
A recept forrása: nutella.com

Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon és az Instagramon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák