Barion Pixel

Hirtelen sült flekken, ami után mind a tíz ujjad megnyalod!

Pláne, ha nem villával eszed 🙂 Na jó, ez persze csak vicc volt, de tény, hogy ez az ízletes, fűszeres hús, ami a serpenyőből sisteregve kerül a tányérra, bizony nagyon ott van. Kerti grillezésekkor, tárcsán sütések alkalmával van az a sült hús illat, ami kínzó fájdalmat okoz azon szomszédoknak, akiknek csak annyi jut, hogy beleszippanthassanak a levegőbe. Hát ez pont olyan!

Igazi, csalogató főétel, amivel a férfiakat le lehet venni a lábukról, és még mi is jól jártunk, hiszen munka alig van vele, fűszerezés, pici pihentetés, addig én összedobtam mellé egy Sopszka salátát, és steak burgonyát köretnek, majd sütés, és onnan egyenest a tányérokra. A fűszeres krumplival és az enyhén sózott, olajba forgatott zöldségekkel, és a karakteres sajttal valami őrületes volt 🙂

Készítsétek el, a húsok sütési ideje mindössze pár perc, és nagyon pazar a végeredmény 🙂

Nálunk olajban sült, ami biztos van, aki szerint szentségtörés, de egészen nyugodtan készítsétek zsírban, ha úgy jobban tetszik 🙂

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók:

– 1 kg sertéstarja ujjnyi szeletekre vágva
– só
– egy csomag flekken fűszerkeverék
– bors (én tettem rá pluszban, de nem muszáj)

+ olaj vagy zsír a sütéshez és a gyorspáchoz

A köret:

Nálam steak burgonya, amit alaposan meghintettem sült burgonya fűszerkeverékkel, valamint Sopszka saláta. Vagyis egy kígyóuborka, három paradicsom kockázva, és egy fej vöröshagyma karikázva, majd a karikák negyedelve, ezek vékonyan meghintve sóval, elkeverve egy evőkanál étolajjal, majd a tejére juhsajt, nálam ezúttal feta sajt reszelve.

Elkészítése:

1. A hússzeletek mindkét felét kiklopfoljuk, bedörzsöljük alaposan sóval, flekken fűszerrel és borssal. Szintén mindkét felüket!

2. Egy nagyobb tányér aljára olajat öntünk, és a bedörzsölt szeletek mindkét felét megmártjuk benne, majd egymásra tornyozzuk őket egy tányérra.

3. Fél órára félretesszük a húsokat hűvös helyre, ez idő alatt elkészítjük a salátát, valamint előkészítjük a krumplit.

4. Fél óra elteltével egy nagyobb serpenyőben, vagy alacsonyabb falú, de széles fazékba, aminek fedele is van ujjnyi vastagon olajat öntünk, amit felhevítünk. Én azt az olajat öntöttem alá, ami kifolyt a húsok alól, pont elég volt. Az olajat a sütés közben mindig után töltjük, ha szükséges, de egyszerre nem kell sok.

5. Beleteszünk egy-két szelet húst, attól függően, hogy mennyi fér bele, amiknek hirtelen zsiradékban mindkét felüket két-három percig sütjük. Közben én párszor egy villával körbe-körbe tologattam őket az olajon, hogy ahol nincs hús, ne égjen az olaj.

6. Ezután mindkét felüket további körülbelül két-két percig lefedve is sütjük, ha nagyon-nagyon fröcsköl, picit visszább vesszük a lángot. Míg sül a hús, addig érdemes a steak burgonyát is párhuzamosan kisütni…

7. Ekkor villával megnézzük, hogy jól átsült-e, puha-e már, és kiszedjük, ha jónak ítéljük, ha nem még vissza rá a fedőt! Süthetjük még tovább, sötétebbre is fedő nélkül, ha úgy jobban szeretjük.

8. A sütés közben tegyünk még olajat, ha kevés, vagy fogyóban van 🙂 Nagyon egyszerű, nem kell megijedni a körülményes leírástól, csak szerettem volna, hogy minden érthető és logikus legyen 🙂

Jó sütögetést! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű recepteket, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák