Barion Pixel

Gazdagon rakott padlizsán

Majdnem készítettem mousaka-t, de aztán mégsem 🙂

Nem passzolt nekem a krumpli a padlizsánhoz, inkább tésztát kívánt az én ízlésemnek, és egy kis bazsalikomot, oregánót, ami inkább az olasz konyhához áll közel, egy sor lédús paradicsomot is belesütöttem, de megtartottam belőle a sóval-borssal sütött padlizsánt, a tejjel elkevert tojást, ami igazán szaftossá tette, és kapott egy jó vastag, sült sajt réteget, méltó lezárásként a tetejére.

Tökély (számomra)! 🙂

Hozzávalók egy 25*35-ös tepsihez:

– egy púpos fakanál sertés-vagy kacsazsír, vagy 4 evőkanál étolaj vagy olíva-olaj
– 75 dkg sertés darálthús
– 3 kis fej vagy két nagy fej vöröshagyma
– 3 gerezd fokhagyma
– 1 púpos teáskanál só
– 2 teáskanál szárított bazsalikom, 4 szál friss apróra vágva
– 1 teáskanál oregánó vagy négy szál friss apróra vágva
– egy evőkanál kristálycukor
– egy-másfél bögre paradicsomlé vagy sűrítmény (a papírdobozos, ami picit hígabb)
– 3 kisebb vagy két nagyobb padlizsán
– 3 paradicsom
– 3 tojás
– egy bögre tej

+ kb. 10 darab lasagne tészta
+ 20 dkg reszelt sajt
+ só
+ bors

Elkészítése:

1. A padlizsánokat megmossuk, majd héjastól felkarikázzuk őket.

2. Mindkét felüket sózzuk-borsozzuk, ezután egy nagyobb tálcára sorakoztatjuk őket, és hagyjuk őket negyed órát állni, hogy kiengedjék egy picit a levüket. Nem baj, ha egymáson vannak!

3. Az olajat felhevítjük egy közepes méretű lábasban, majd az apróra vágott hagymát és fokhagymát üvegesre pároljuk.

4. Hozzáadjuk a darált húst, megpirítjuk, közben sózzuk, borsozzuk.

5. Felöntjük a paradicsomlével, belekeverjük a cukrot, a bazsalikomot és az oregánót. Közepes lángon körülbelül negyed órát hagyjuk, hogy egy picit elfője a levét, közben sózzuk, ha szükségesnek ítéljük! 🙂

6. A padlizsán karikákat egy kiolajozott gáztepsibe sorakoztatjuk, és a tetejüket megkenjük egy ecset segítségével olajjal. Csak olyan tessék-lássék módra, úgyis mozgatni fogjuk őket.

7. Tizenöt perc alatt megsütjük őket 220 fokra előmelegített sütőben, félidőben egyszer átforgatjuk őket.

8. Míg a ragu fődögél, és a padlizsánok sülnek, reszeljük le a sajtot, és három felvert tojást keverjünk össze egy bögre tejjel és egy csapott teáskanál sóval, valamint felkarikázzuk a paradicsomokat.

9. Mikor minden kész, akkor kezdjük a rétegezést. Kiolajozott tepsi, rá sorban a padlizsánok fele, és a ragu fele, arra a paradicsomkarikák, majd tészta, ragu negyede, padlizsán, tészta, maradék ragu.

10. Végül nyakon öntjük a tojásos tejjel, megszórjuk a sajttal, és kétszáz fokos sütőben, alul-felül sütés programon addig sütjük az egészet, míg a sajt aranyszínű nem lesz.

11. Forrón, kockákra vágva tálaljuk! Másnap melegítve is nagyon finom <3

Jó étvágyat! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű recepteket, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák