Barion Pixel

Gyors, csokoládés banánkenyér bögrésen

Van az úgy, hogy a banán nem fogy, és elkezd barnulni…
És van az úgy, hogy a kukában landol szerencsétlen…
De ennek nem kell így lennie, mert ha belesütjük ebbe a kakaós-csokis süteménybe méltó helye lesz, ebben biztosak lehettek.
Reggel is örülni fogunk neki, mikor két-három nap múlva is ugyanolyan piha, mintha aznap sütöttük volna.
Jól fog esni egy pohár tej mellé, a gyerkőcnek az iskolában, nekünk a munkahelyen egy jó erős fekete kávé után, vagy az ebéd tetejére 🙂
Tökéletes kis sütike ez, szeretni fogjátok szerintem 🙂
Öt perc bekeverni, munka szinte semmi, nem pazaroltunk, és még finom is.
Kell ennél több?

Még egy tipp: Ha magas kakaótartalmú étcsokoládéval készítjük, igazi felnőttes desszert a végeredmény, de ha tejcsokival, akkor picit édesebb a végeredmény, ki-ki ízlése szerint…

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók:

– másfél bögre fehér finomliszt (19 dkg)
– 1 csomag sütőpor (10 g)
– bő fél bögre holland kakaópor (4-5 dkg)
– egy bögre porcukor (10 dkg)
– 2 tojás
– 5 dkg puha vaj
– 3 érett banán
– fél tábla étcsokoládé (reszelve, kockázva, forgácsolva, cseppekben, ahogy tetszik, de még akár tortadarát is boríthattok bele…)

Elkészítése:

1. A vajat, a cukrot, és a tojást kikeverjük, majd a pürésített vagy villával összetört banánt hozzáadjuk. Ha késes aprítót használunk, akkor az eddigi hozzávalók mehetnek bele egy az egyben!

2. Ezután a liszttel, a sütőporral, és a kakaóporral összemixeljük az egészet, és végül egy fakanállal vagy kanállal hozzáforgatjuk a csokoládét is!

3. Sütőpapírral bélelt püspökkenyér formába öntjük a masszát, majd 170 fokra előmelegített sütőben, alul-felül sütés programon, nagyjából 60 perc alatt, tűpróbáig sütjük.

Jó étvágyat! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű recepteket, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák