Barion Pixel

Túrós rózsa bögrésen

Egy évvel ezelőtt nagy elhatározásra jutottam.
Úgy gondoltam, hogy a tizedik könyvemet én magam fogom megálmodni, megszerkeszteni és kiadni.
Amennyire egyszerűen hangzik, annyira azért nem volt az, de végül megszületett, mert egy támogató családdal nincs lehetetlen!
Persze így a boríterv is az én vállamon volt, és ki kellett találnom valamit, amit méltónak éreztem, hogy a könyv címlapján kapjon helyet.

Számba vettem hát, mit szeretek és mit szerettek velem együtt ti is:

Túrót, mindennél jobban.
Pöttyös pitetálat.
Kelt tésztákat, azt nagyon-nagyon.
És hát a Rupáner-konyha színeit: a pasztel rózsaszín és a szürkét.

Így megszületett a túrós rózsa, és a könyv is.

Nézzétek meg a könyvecskét, ha szeretnétek vele közelebbről megismerkedni, itt megtaláljátok:

Csak kattintsatok ide!

Ilyen lett:

A recept végén találtok egy kis kedvcsináló-betekintőt 🙂

Itt pedig a recept! 🙂

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók a tésztához:

– 5 bögre fehér finomliszt (62 dkg)
– negyed bögre étolaj
– egy és egyharmad bögre langyos tej (kb. 3 dl)
– fél bögre kristálycukor (8 dkg)
– 2 tojás sárgája
– 3,5 dkg friss élesztő + 1 mokkáskanál kristálycukor
– 1 csipet só

A töltelékhez:

– 50 dkg túró
– 1 csomag főzős vaníliás pudingpor
– fél bögre kristálycukor (8 dkg)
– egy és negyed bögre tej (3 dl)
– fél citrom leve kifacsarva
+ reszelt citromhéj és mazsola ízlés szerint
+ 1 tojás felverve egy mokkáskanál tejjel a kenéshez

Elkészítése:

1. Az élesztőt felfuttatjuk egy kávéskanál cukorral elkevert langyos tejben, majd a többi hozzávalóval együtt lágy tésztát gyúrunk, dagasztunk. Ha nagyon ragadós, akkor adunk hozzá még lisztet, ha száraz, akkor tejet.
A tésztát letakarva, meleg helyen, a kétszeresére kelesztjük.

2. Közben elkészítjük a tölteléket, a túrót összetörjük, a pudingport pedig csomómentesre keverjük a cukorral egy negyed bögre tejben. Közben egy bögrényi tejet felforralunk, majd lassú tűzön, folyamatos kevergetés mellett hozzákeverjük a cukros pudingport, és sűrű pudingot főzünk belőle! Ehhez hozzákeverjük a túrót és a citromlevet, majd félretesszük.

3. Ha megkelt a tészta, akkor 9-12 gombócra osztjuk. A gombócokat letakarva tíz percet pihentetjük, majd egyenként körlapokká nyújtjuk őket. Ezután a töltelékből egy csapott evőkanálnyit a lapok közepére halmozunk, majd négy-bemetszést ejtünk rajtuk. A vágások éppen a töltelékig érjenek, és rószasziromszerűen hajtogassuk rá őket a túróhalmokra, úgy mond takargassuk be őket!

4. Kivajazott gáztepsire vagy nagy pitetálba helyezzük a rózsáinkat, és további 15 percig hagyjuk kelni őket, majd megkenjük a tetejüket a tojásos-tejes keverékkel. Ez idő alatt előmelegítjük a sütőt 180 fokra, alul-felül sütés programra, majd szép aranybarnára sütjük a rózsáinkat! Tűpróbát végezzünk, mert ennek hosszabb a sütési ideje, a középsőt vizsgáljuk, nehogy ne legyen átsülve! Hatvan perc körül sült meg az enyém, de félidőnél tettem a tetejére egy darabka alufóliát, nehogy megkapja a tetejét.

Jó étvágyat! 🙂

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák