Barion Pixel

Mesebeli fehér kenyér bögrésen

Azért mesebeli, mert én épp így képzeltem a Holle anyóban a „mosolygó pirosra sült” kenyérkéket a kemencében! 🙂

Egyszerű trükk az öregtészta, mégis fényévnyi lesz a különbség a sima élesztős kenyerekhez képest! A héja zenélni fog, pattan a szánkban a cserepes héja, a bélzete pedig laza, ruganyos, nem morzsálódó!
És a titok nyitja: mindössze KÉT PERC munka a sütést megelőző este!

Már az elején ki kell, hogy jelentsem, az öregtésztával való kísérletezés volt az egyenes út a kovászoláshoz 🙂 De erről majd később.
Mindenesetre első kísérletre tökéletes lett ez a kenyér, annak ellenére, hogy soha nem sütöttem még semmit öregtésztával 🙂 De még életemben előtte nem olvastam ennyi kommentet, tapasztalatot, receptet, tippet-trükköt, ami az öregtésztával kapcsolatos. Igazi kis kutatómunka volt! De eredményes…
És bár megközelítőleg sem úgy használtam fel, ahogy elő volt írva, elsőre sikerült beletrafálni! Néha a lustaság is kifizetődő tud lenni!
Az öregtészta kifejezéstől cseppet sem kell megijedni, tulajdonképpen egy este összekeversz durván két perc alatt egy lágy tésztát, lisztből, vízből és élesztőből, amit aztán ott hagysz a pulton minimum 12 órát. Tehát ez nem igényel sem nagy munkaidőt, sem pénzt, sem tehetséget :-)))))
Ekkor kéne harmadolni az öregtésztát, amit mi nem fogunk megtenni, hanem mind a fél kilót bele fogjuk dagasztani a tésztába, amiből egyszerűen miután megkelt, kicsípünk egy darabot, és betesszük nemes egyszerűséggel a hűtőbe. Ezt majd elővesszük a következő sütésnél. És igazából ennyi!
Lesz egy bő egykilós kenyerünk, nagyjából annyi idő alatt, mintha egy rendes kelt tésztát készítenénk, annyi különbséggel, hogy előtte nap öt percet dolgoztunk.
Ami maximálisan megéri, mert tulajdonképpen egy élesztős gyorskovászt készítünk, ami igazán minőségi kenyeret eredményez majd, hiszen semmiféle plussz adalékot, állományjavítót és térfogatnövelőt nem tartalmaz!

Készítsétek el, megéri!

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók:

Az öregtésztához:

– 4 bögre fehér finomliszt (50 dkg)
– 1 és negyed bögre víz (kb. 3 dl)
– negyed kocka friss élesztő (1,25 dkg)
– fél teáskanál só

A kenyérhez:

– 5 bögre fehér finomliszt (62 dkg)
– 1 bögre rétesliszt (15 dkg)
– másfél bögre víz (kb. 4 dl)
– egy teáskanál cukor
– 2 evőkanál étolaj vagy egy evőkanál zsír
– 2 csapott teáskanál só
– negyed kocka friss élesztő (1,25 dkg)

Elkészítése:

1. A sütés előtti este elkészítjük az öregtésztát. Az élesztőt elkeverjük a langyos vízben, majd összekeverjük/gyúrjuk dagasztógéppel vagy kézzel. Letekarva a konyhapulton hagyjuk egy éjszakán át, legalább 12 órán keresztül. Nagyobb tálat válasszatok, mert fel fog jönni. A tészta tetejét érdemes megolajozni, hogy ne száradjon ki! Meleg helyen legyen, legalább szobahőmérsékleten.

2. Másnap az öregtésztát a dagasztótál aljába tesszük, ráöntjük a langyos vízben elkevert cukrot és élesztőtélesztőt, majd a többi hozzávalóval együtt jó alaposan kidagasztjuk.

3. Hagyjuk a duplájára kelni, majd kicsípünk belőle 75 deka tésztát, melyet a hűtőbe teszünk vagy egy zacskóba vagy egy műanyag tálba! El ne felejtsétek kiszedni, különben jó nagy kenyeret fogtok sütni! Saját tapasztalat, és már sütöttem! :-))))))))))))))

4. Ezután lisztezett felületen veknivé formázzuk, a következőképpen:
Kerekre lapogatjuk a tésztát a kezünkkel, majd jobbról-balról behajtjuk középre, és lenyomkodjuk. Ezután a felső részét meghajtom úgy, hogy háromszög alakú legyen, majd elkezdem feltekerni fentről lefelé, és csinos veknivé formázom, majd egy szilikonos sütőpapírral bélelt, hőálló kacsasütő tálba, vaslábasba vagy jénaiba helyezem, ahol lefedve hagyom a duplájára kelni. Fontos, hogy ez edányünknek legyen fedele!

5. Ezután három helyen pengével, sniccerrel vagy éles késsel bemetszem, és hagyom további negyed órát pihenni, hogy a vágásaim szépen kinyílhassank.

6. Míg a tészta pihen előmelegítjük a sütőt 220 fokra, alul-felül sütés programon!

7. Ezután a sütőedény fedelét bevizezem, ráhelyezem, és betolom a sütőbe nagyjából 40-50 percre, majd szép aranybarnára sütöm.

8. Ekkor óvatosan leveszem a fedelet róla, és további tíz percig sütöm, hogy a héja ropogós legyen.

9. Ezután rácsra helyezem, és alaposan lespriccelem vízzel, hogy hallahassam, ahogy pattog a héja, és elnyerje ezt a mesebeli cserepes külsejét, amitől az ember már a fotóba is bele tudna harapni.

10. Másnap a kicsípett tésztát veszitek elő, és ugyanúgy jártok el vele, mint előző nap az öregtésztával, mehet alulra, rá a folyadék, többi hozzávaló, dagasztás… 🙂 Mehet egyenest a hűtőből a dagasztótálba, de ki is vehetitek előtte egy órával! Ne felejtéstek el, hogy ebből is ki kell csípni, mikor megkelt, és eltenni a hűtőnbe! Nem kell másnap felhasználni a kicsípett tésztát, két-három napot is csücsülhet a hűtőben!

Jó étvágyat!

Az első kenyér is nagyon finom lesz, de a másodiktól a legjobb, amikor már nem csak az öreg tészta van benne, hanem a kicsípett tésztával dolgozunk. Egy hétig használható a kitépkedős módszerrel a tészta, a hetedik napon érdemes új öreg tésztával indítani, utolsó nap pedig vagy egy nagyobb kenyeret sütni mindenestől, vagy a megmaradt öreg tésztából pizzát sütni, amit a sógornőm is szokott!

Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂

A recepthez az alábbi cikkeket olvastam, használtam fel: Limara vekni, Limara kenyere, és E-margit öregtésztája
Ezúton is köszönöm, a két első blog, amiket olvastam, és amiknek köszönhetően elindultam a sütés-főzés útján! 🙂

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák