Barion Pixel

Tepsis sült lecsó – mindent bele zöldségekkel, egyszerűen

20140325_1944441

A minap beszabadultam a zöldségboltba, és azt éreztem, hogy nekem minden zöldségből kéne hazavinnem. Pedig nem szokott velem ilyesmi történni. Mikor megosztottam a zöldségboltos hölggyel ezt a furcsa kényszerérzetemet, akkor jót mosolygott rajtam, és azt mondta, hogy tavasszal ez nem szokatlan jelenség az üzletben, a szervezet fel szeretne töltődni 🙂
Ahogy hazaértem, elnézegettem a beszerzett színkavalkádot a tálban, és úgy döntöttem, hogy egyszerűen bepakolok mindent egy tepsibe és megsütöm. Nem bántam meg, isteni illata volt mindennek már a darabolás közben, hát még miközben sültek. Elég nagy adag lett belőle, de hamar el is fogyott. Jutott belőle a reggeli pirítósomra, a férjemnek virslivel és tükörtojással, és csak úgy a’la natúr. Mindenkinek szívből ajánlom, azoknak is, akik nem szeretik a lecsót, mert ezek inkább fűszeres, sült zöldségek némi lecsós utóérzettel…

Hozzávalók egy nagy adaghoz:
– 2 zsenge cukkini
– 1-2 padlizsán
– 2 pritaminpaprika
– 4-5 paradicsom
– 2 fej lila hagyma
– 1 fej vöröshagyma
– 5 gerezd fokhagyma
– ízlés szerint zöld fűszerek (én rozmaringgal szórtam meg)
– kevés olíva- vagy étolaj
– 2 teáskanál só
– bors

1. Melegítsük elő a sütőt 220 fokra.
2. A padlizsánt, a cukkinit, a paprikát, a lila hagymát és a paradicsomot daraboljuk fel.
3. Öntsünk egy kis olíva- vagy étolajat egy tepsibe. Csak vékonyan!
4. Tegyük bele a darabolt zöldségeket.
5. Ezután a hagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, majd tegyük aprítóba (vagy vágjuk apró kockákra), és szórjuk a fűszerekkel együtt a zöldségek tetejére. Sózzuk, borsozzuk, locsoljuk meg még egy pici olajjal, majd forgassuk össze az egészet egy kanál segítségével.

20140325_182649

20140325_182841

20140325_183235

6. Már mehet is a sütőbe, jó negyven percre. Közben néhányszor keverjük át, kóstoljuk, és ha kell sózzuk, borsozzuk utána. A sütési idő relatív, mert teljesen zöldségfüggő. Az a lényeg, hogy mindennek meg kell puhulnia.

Jó étvágyat!:-)

Margó

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák