Barion Pixel

Borsópörkölt

DSC_0158kép

Szeretjük az egytálételeket, mert csak belehajigáljuk a hozzávalókat, mert fél óra alatt elkészülnek, mert elég tizenegy óra után hazaesni a játszótérről, mégis délre ott gőzölög a tartalmas, finom ebédünk az asztalon 🙂 Még a pluszt az adja, hogy mindent egyben főzünk, és nem koszolunk egy csomó edényt, mindössze egy fazekat, és emellett remekül összeérnek az ízek.
A recept Eszter sógornőmé 🙂

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók:
– 1 fej vöröshagyma
– fél kg darált hús
– 2-3 teáskanál paprika
– 2 teáskanál só (vagy kevesebb, ha nem szeretitek fűszeresen)
– 1 leveskocka (tyúk, marha, zöldség, erőleves, ami akad ezek közül)
– fél mokkáskanál bors
– fél bögre rizs (lehet többel is, annyi a lényeg, hogy háromszoros víz mennyiséget adjunk hozzá)
– 20-30 dkg borsó (friss vagy mirelit)
– 4-5 kisebb sárgarépa karikázva (el is hagyható)
– másfél bögre víz
– 1 kis doboz sűrített paradicsom (kb. 2 evőkanál)

Elkészítése:
1. A vöröshagymát apróra vágjuk, és kevés olajon üvegesre pirítjuk.
2. Félrehúzzuk a tűzről, hozzákeverjük a paprikát. Az enyém házi paprika, nagyon jól fest, tehát előfordulhat, hogy ha másik fajtával van dolgunk a végén pótolni kell. De az ráér a legvégén is!
3. Visszatesszük a tűzre, összekeverjük, majd hozzáadjuk a darált húst, a sót, a borsot, majd 5-10 perc alatt megpirítjuk a húst is.
4. Hozzáadjuk a rizst, a vizet, és a leveskockát és a répakarikákat. A tüzet takarékra vesszük, és durván 15-20 percig pároljuk, kevergetés mellett. Eleinte nagyon ritkán kell átkeverni, de amikor kezdi elfőni a levét, akkor már gyakrabban. Ha nem puha még a rizs, vagy nagyon leragad, akkor adjunk még hozzá vizet.
5. Kóstoljuk meg, és ha már majdnem teljesen puha a rizs, akkor adjuk hozzá a borsót (frisset vagy fagyasztottat), a paradicsomot és főzzük még durván öt percig, míg a borsó meg nem puhul. Nem kell szétfőzni, egy minimálisan maradjon roppanós! Most már tényleg sűrűn keverjük, hogy le ne ragadjon. És persze kóstoljuk, és fűszerezzük utána, amit hiányolunk 🙂

Jó étvágyat! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

Borsópörkölt

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák