Barion Pixel

Omlós juhtúrós falatok

Ezek a sós kis kerekek nagyon egyszerűen megvannak, omlósak, mutatósak maradnak másnap, sőt harmadnap is. Ha nincs kedvünk szaggatni, akkor vághatjuk rúd formájúra, kockára vagy egyszerű pogácsák is készülhetnek belőle…

Ismét este tíz óra után álltam neki a szaggatásnak, a sütés pedig éjszakába nyúlott, van ilyen, nálam elég gyakran előfordul 🙂 Furcsa, de tulajdonképpen én szeretek éjjel sütni, mikor kint sötét van, és én tudom, hogy körülöttem mindenki alszik, pihen a világ. Ebben a csendben akár vizsgákra készültem, olvastam középiskolás koromban a paplan alatt titokban, vagy éppen valamelyik történetem kis szálait szövögettem, mindig úgy éreztem, hogy lelassult az életem, és ez olyan megnyugtató. Szeretem. Szeretem, ha néha nem kell gondolkozni, csak egyszerűen csendben tehetem a dolgom. Ez ki tud zökkenteni az állandó rohanásból.
A tésztagyúrás például olyan, mintha egy stresszlabdát gyűrögetnék 🙂

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók:
– két és fél bögre fehér finomliszt (32 dkg)
– 10 dkg zsír
– 10 dkg vaj
– 1 teáskanál sütőpor
– 15 dkg juhtúró
– 1 teáskanál só
– 1 evőkanál 20%-os tejföl (ha szükséges, akkor esetleg további egy kanállal)

+ 1 tojás sárgája a kenéshez
+ szezámmag, mák a szóráshoz

Elkészítése:
1. Én a vajat egy tálban egy picit megolvasztottam, nem teljesen, csak éppen annyira, hogy puha legyen. Ezután egy villával szépen összedolgoztam a juhtúróval és a puha zsírral, majd összegyúrtam a többi hozzávalóval, és letakarva hűtőbe tettem egy órára. A gyúrás előtt szokásosan villával nagyjából összekavartam az egészet.
2. A pihentetés után lisztezett deszkán 6-7 mm vastagra nyújtottam a tésztát, és kétféle pogácsaszaggatóval lyukas kis karikákat szaggattam a tésztából, majd megkentem őket egy tojás felvert sárgájával, és megszórtam őket mákkal és szezámmaggal.
3. Száznyolcvan fokon, alul-felül sütés programon sütöttem őket. Éppen hogy csak színt kell kapniuk, az oldala akkor jó, mikor még majdhogynem a fehér, és az alja elkezd egy aranyszínt kapni, a tojás sárgája pedig szép fényesre sült réteggé változik.

Jó étvágyat! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

DSC_0826k

A recept ötlete itt található, köszönet érte…

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák