Barion Pixel

Kapros túrós lepény (bögrésen is)

Kapros túrósf

Szerintem kevés üdítőbb dolog van, mint egy finom, kelt tésztán a frissen összevágott kapor harsány íze, belesülve sós túróba. Nem áll fent a veszély, hogy megmarad egy-egy szelet. Másnapra sem szárad ki egyébként, mikróba téve pedig olyan, mintha akkor keveredett volna ki a sütőből.

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók:
– négy és fél bögre fehér finomliszt (56 dkg)
– 1 tojás
– 1 bögre langyos 2,8%-os tej (2,5 dl)
– 1 jó púpos evőkanál sertészsír (szoba hőmérsékletű, enyhén olvadt)
– 1 csomag száraz élesztő (7 g)
– 2 csapott evőkanál kristálycukor
– 1 csipet só

A kapros túróhoz (aki szereti, ha nagyon túrós, másfélszerezheti bátran az adagot):
– fél kg zsíros túró
– 1 csokor kapor apróra vágva
– 1 kis doboz 20%-os tejföl (150 g)
– 2 mokkáskanál só
+ 1 felvert tojás a tészta kenéséhez

Elkészítése:

1. A lisztet kimérjük egy nagyobb műanyag edénybe, majd a mikróban melegítjük szűk egy percig. Ez megrövidíti a kelesztés időtartamát. Persze ez a lépés kihagyható.
2. Ezután a langyos tejben feloldjuk az élesztőt, tulajdonképpen csak elkeverjük, majd a liszthez adjuk az összes többi hozzávalóval egyetemben. Fakanállal elkezdjük összedolgozni. Mikor a tészta összeáll nagyjából, akkor körkörösen haladva, alányúlunk a fakanállal, és megemelgetjük a tésztát, tulajdonképpen aláütögetünk. Én így dagasztom, de nem sokáig. Kb. öt perc a munka össze-vissza, amit rászánok. Nem kell tökéletesnek lennie, szépen meg fog kelni. Ha a tészta nagyon száraz, akkor még egy pici tejet adunk hozzá, ha nagyon ragad, akkor egy pici lisztet.
3. Ezután megszórjuk a tészta tetejét liszttel, és letakarjuk egy konyharuhával.
4. Hagyjuk úgy a kétszeresére kelni.
5. Eközben összekeverjük a kapros túró hozzávalóit.
6. Ha a tészta megkelt, bekapcsoljuk a sütőt, alsó-felső sütés programon 180-200 fokra, attól függően, ki hogy szokta sütni a kelt tésztákat. Én valahol a kettő között.
7. A tésztát sütőpapírral bélelt tepsire borítjuk (ez enyém 35*40-es), és lisztezett kézzel szépen széthúzogatjuk a tésztát úgy, hogy kitöltse az egész tepsit.
8. A tésztát megkenjük egy felvert tojással, majd egyenletesen eloszlatjuk a túrót is rajta. Aki nagyon túrósra szeretné, nyugodtan másfélszerezheti a töltelék adagot.
9. Mehet is a sütőbe tűpróbáig. Időt szándékosan nem írok, hiszen minden sütőben másképpen sül a kelt tészta.

Jó étvágyat! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

 

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák