Barion Pixel

Ázsiai egytál fél óra alatt

dsc_0522k Üvegtésztát először egy kínai étteremben ettem, a kedvenc városomban, Szegeden, egy barátnőmmel. Azóta nagyon szeretem a kínai konyhát, de bevallom, nem nagyon főztem még ázsiai ételeket, mert attól tartottam, hogy nagyon macerás az elkészítésük. Mikor lehetőséget kaptam rá, hogy kipróbáljam keleti ízek egy-két gyöngyszemét, akkor végre megkaptam a kellő lökést, hogy nekiálljak kísérletezni, és de jól tettem 🙂 Ugyanolyan pirított tésztát sikerült az asztalra varázsolnom, mint amit annyira szeretek, mindezt félóra alatt, a legkisebb bonyodalom nélkül.

Hozzávalók:
– 3+2 evőkanál étolaj- vagy szezámolaj
– 30 dkg csirkemell vékony csíkokra vágva
– 1 nagyobb sárgarépa gyufaszálnyi csíkokra vágva
– 1 közepes vöröshagyma vékony cikkekre vágva – 2-3 db káposztalevél csíkokra vágva
– 2 tojás felverve
– 1 csapott teáskanál só
– 1 mokkáskanálnyi őrölt gyömbér
– fél mokkáskanálnyi őrölt fekete bors
– 3-4 evőkanálnyi sötét szójaszósz
– 1 csomag SHAN SHI üvegtészta (10 dkg!-os)
+ forró víz egy teáskanál sóval elkeverve a tészta áztatásához

dsc_0481k

Elkészítése:

1. Minden hozzávalót felszeletelünk, mielőtt bármit is elkezdenénk!
2. Ezután egy nagyobb serpenyőben vagy Wok-ban három evőkanál étolajat felhevítünk, majd rádobjuk a csirkemellet, és folyamatos kevergetés mellett körülbelül öt-hét perc alatt megpirítjuk.
3. Ekkor rádobjuk a répát, a káposztát, a vöröshagymát, két evőkanál olajat, a sót, a gyömbért és a borsot, majd további öt percig sütjük-pároljuk, közepes hőfokon, közben gyakran kevergetjük.
4. Miközben sül a hús és a zöldség, a tésztát sós forró vízben áztatjuk öt percig, közben a felvert tojásokat pedig ráöntjük a húsra, és megsütjük azt is.
5. Ha a tojás kész, akkor nyakon öntjük az egészet szójaszósszal, elkeverjük, majd ráöntjük a lecsepegtetett tésztát is, amit szintén hozzákeverünk.
6. Tálalhatod SHAN SHI csípős chiliszósszal.

Jó étvágyat! 🙂

dsc_0521kk

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák