Barion Pixel

Francia csokoládétorta bögrésen

Audrey Hepburn azt mondta:

„Egy igazán krémes csoki torta sokat ad sok embernek, nekem is!”

Mindnyájunknak sokat ad 🙂 Ez pedig pláne, mert olyan, mintha egy pillekönnyű, sült csokoládékrémet ennénk.
Valami eszméletlen finom, csupa csoki, csupa hab, csupa krémesség és lágyság…

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre!

Hozzávalók egy nagy 25 cm-es, kapcsos tortaformához:

– 30 dkg étcsokoládé (52 %-os)
– 30 dkg vaj
– háromnegyed bögre porcukor (15 dkg)
– 7 tojás

Elkészítése:

1. A sütőt 180 fokra előmelegítjük, alul-felül sütés programra, majd egy tortakarika alját kibéleljük sütőpapírral, és a külsejét alufóliába csomagoljuk, hogy ne tudjon víz becsorogni a karikába. Alaposan járjunk el!

2. A csokoládét a vajjal és a porcukorral megolvasztjuk gőz felett vagy mikrohullámú sütőben. Ha mikróban olvasztunk, akkor először csak a csokit a vajjal, és csak ha már felolvadtak, akkor adjuk hozzá a cukrot!

3. A tojások fehérjét habbá verjük, és félretesszük.

4. A tojások sárgáját pedig egyenként, gyorsan a csokis masszába keverjük, majd a habot egy fakanállal hozzáforgatjuk, hogy ne törjön össze.

Ez a lépés helyett a sárgáját a fehérjével együtt is nagy fordulaton kemény habbá verhetjük, körülbelül hét perc alatt, akkor nem kell külön kevergetni…

5. A tortaformába öntjük, majd formástól egy nagyobb tepsire tesszük.

6. A tepsibe ujjnyi vastagon vizet öntünk, betesszük a sütőbe, úgy hogy a torta középen helyezkedjen el, majd 35-40 perc alatt készre sütjük!

7. Csak akkor szeleteljük, ha már kihűlt teljesen, mert ez egy sült, rezgős krém tulajdonképpen, és mire kihűl, addigra lesz szépen szeletelhető és szilárd. A fóliából bontsátok ki, és szedjétek le a kapcsot, hogy szépen tudjon hűlni!

Jó sütögetést! 🙂

A recept alapötletét Varga Gábor receptje adta, csak nekem nincs húsz centis tortaformám, így toltam az arányokon a bögre és a huszonöt centi irányába 🙂

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák