Barion Pixel

Egyszerű, tripla csoki mousse torta – sütés nélkül, Oreoval

Erre a tortára végre én is büszke vagyok, mert a kinézete olyan, hogy ha egy cukrászdát nyitnék, akkor oda merném tenni a pultba, nem csak az íze, hanem a külleme miatt is. Ez nekem eddig még nem igazán jött össze, ezért most nagyon örülök! 🙂

És persze eszméletlen finom, milyen is lehetne, háromféle csokoládéból készült habos, lágy krém, és egy Oreo kekszes, vajas alap, nyámiiii… 🙂

És higgyétek el nem kell hozzá sem kézügyesség, sem szaktudás, ilyen szép lesz a végeredmény, mellé igen finom is 🙂

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók egy 19-20 cm-es (magas peremű) tortaformához:

A kekszes alaphoz:

– 200 g Oreo keksz
– 10 dkg vaj

A csokoládés rétegekhez:

– másfél tábla étcsoki (150 g)
– másfél tábla tejcsoki (150 g)
– másfél tábla fehér csoki (150 g)
– 3*fél bögre (3*120) g 35%-os habtejszín
– 3* háromnegyed bögre (3*160 g) 35%-os habtejszín
– 3 teáskanál (3*4 g) zselatin

A tetejére:

– kevés csokiforgács a háromféle csokiból
– egy szem Oreo keksz

Elkészítése:

1. Az Oreo kekszet késes aprítóban összedaráljuk, majd az olvasztott vajat is beledolgozzuk (a géppel is lehet).

2. Kapcsos tortaforma aljába simítjuk a masszát, és hűtőbe tesszük.

3. Egy pici edénykében vagy kávékiöntőbe kimérünk egy evőkanál és egy teáskanál hideg vizet, majd egy teásjanálnyi zselatint keverünk bele, majd félretesszük.

4. Az étcsokit fél bögre tejszínnel felolvasztjuk gőzfürdő felett.

5. A zselatint közepes hőfokon addig melegítjük, míg fel nem hígul egy picit, majd hozzákeverjük a csokihoz.

6. A csokit hagyjuk kicsit kihűlni, olyan majdnem szoba hőmérsékletűre. Közben néha átkevertem.

7. A tejszínt habbá verjük, majd hozzákeverjük a csokihoz.

8. Ráöntjük a kekszes alapra, majd hűtőbe tesszük húsz percre, hogy megkössön egy picit.

9. Ez idő alatt elkészítjük a tejcsokis réteget, pontosan ugyanúgy, mint az étcsokisat csináltuk, csak ugyanezt tejcsokival, majd az egész kis procedúrát megismételjük a fehérrel is 🙂

10. Néhány órára hűtőbe tesszük, hogy dermedjen, de a legjobb, ha egy egész éjszakát bent hagyjuk. Tegyünk egy tányért a forma tetejére, hogy ne vegye át a hűtőben az ízeket!

11. Másnap egy éles pengéjű késsel elválasztjuk a forma oldalától a tortát (csak óvatosan!), majd kicsatoljuk a gyűrűt, és levesszük róla.

12. Egy félbevágott Oreo-val és csokiforgáccsal díszítjük, vagy amivel csak szeretnétek, a lényeg, hogy hajazzon a csokira 🙂 Nagyon jól passzol mellé valami friss gyümölcs!

Jó nemsütögetést! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű recepteket, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala
Recept alapötlete itt, ahol videót is láthattok az elkészítésről…

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák