Barion Pixel

Kapros-túrós papucsok dagasztás nélkül, bögrésen

Gyorsan összeállítható tészta, ami perfekt végeredményt eredményez, házias, puha, ízletes, másnapra sem szárad ki. sőt harmadnapra sem, tehát ő az egyik ideális vendégváró, kívánatos kis csücskökkel 🙂
A töltelék pedig harsanó zöld, üde kapor, könnyű túrótöltelékkel. Mesés…

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók:

A tésztához:

– 1 bögre tej (2,5 dl)
– 1 csapott evőkanál cukor
– fél kocka friss élesztő (2,5 dkg)
– 4 bögre fehér finomliszt (50 dkg)
– 5 púpos evőkanál (15 dkg) zsír
– 1 tojás sárgája
– 1 csapott evőkanál só

A túrótöltelékhez:

– 1 kocka túró (25 dkg)
– 1 tojás sárgája
– 5-6 szál kapor
– 1 teáskanál só
– 1 evőkanál tejföl

A tetejükre:

– 1 tojás sárgája kikeverve egy mokkáskanál tejjel

Elkészítése:

1. Az élesztőt a cukorral elkevert langyos tejben felfuttatjuk, majd összegyúrjuk a tésztát a többi hozzávalóval együtt. Mehet dagasztógépbe is, de kézzel is elég összeállítani, a lényeg, hogy egy viszonylag lágy tésztát kapjunk. Ha szükséges, akkor adjunk hozzá még tejet.

2. Tegyük félre, és hagyjuk 30-40 percig kelni.

3. Közben vágjuk apróra a megmosott kaprot, majd keverjük össze alaposan a túrótöltelék hozzávalóival.

4. A megkelt tésztát lisztezett felületen nyújtsuk ki egy fél centi vastagságú téglalappá, majd vágjuk 7*7 cm-es négyzetekre.

5. A négyzetekbe átlósan tegyünk körülbelül egy teáskanálnyi tölteléket, majd csippentsük össze a két szemközti csúcsát. A csípés lényeges momentum! 🙂 Ha nagyon lisztes a tészta és ruganyos, akkor nedvesítsétek meg vizes ujjal azt a két pontot, amit össze fogtok csípni. Jó erősen nyomjátok össze, majd hajtsátok alaposan rá valamelyik oldal irányába a kis csippenetet. Ezután le is lehet picit lapogatni a papucska közepét, biztos, ami biztos, mert bosszantó lenne ugyebár, ha szépen kinyílnának nekünk a sütés közben! 🙁

6. Tegyük őket sütőpapírral bélelt gáztepsire, majd kenjük meg őket alaposan a tojássárgás-tejes keverékkel. A sarkocskákat és az éleket is, mert úgy lesz szép fényes és kívánatos, mire kisül! 🙂

7. 200 fokra előmelegített sütőben, alul-felül sütés programon süssük őket arany pirosra.

Jó étvágyat! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű recepteket, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák