Barion Pixel

Mennyei gyömbérszörp

Imádnivaló télen-nyáron!

Bármelyik évszakban imádnivaló a gyömbérszörp, ami ezúttal enyhén karamellás és üdén citromos kísérőízekkel kerül a palackba. Télen is igazi telitalálat, de nyáron is nagyon üdítő tud lenni. A gyömbér jótékony hatásaira pedig télen különösen nagy szükségünk van. Gyerekeknek készíthetjük kevésbé karakteresen, felnőtteknek lehet enyhén csípős! Felesben is mehet, egyik felét az aprónépnek három óra állás után leszűrítek, a másikat, csak másnap, hadd legyen jó gyömbéres! Annyi, hogy ne felejtéstek el megjelölni, melyik-melyik.

A recept mellé lejjebb találtok szépséges, letölthető receptet, amit csak ki kell nyomtatnotok, illetve nyomtatható, gyönyörű címkéket, matricákat, amik még ünnepibbé teszik ezt az amúgy is mutatós üveget.

Hozzávalók:

  • 25 dkg gyömbér
  • 6 bögre kristálycukor (1 kg)
  • 1 bögre citromlé (frissen facsart, vagy fele friss, fele bolti citromlé)
  • 4 bögre víz (1 l)
  • 1 teáskanál citromsav

Elkészítése:

1. A gyömbért meghámozzuk, és nagyon vékony szeletekre vágjuk, a citromot kifacsarjuk.Két bögre cukrot egy lábasban lassú tűzön aranybarnára olvasztunk, vagyis karamellizálunk.

2. Ezután félrehúzzuk a tűzről, várunk két-három percet, majd óvatosan, 2 bögre vízzel felöntjük. Tovább melegítjük, és mikor a karamell szépen feloldódott, akkor a többi vizet is hozzáöntjük, és utána a maradék cukrot, citromlevet, valamint a szeletelt gyömbért is. Ezután felforraljuk az egészet.

3. Öt perc forralás után félrehúzzuk a tűzről, majd két-három percet ismét várunk. Ez azért fontos, mert kicsit szelídül ennyi idő alatt a forróság, kevésbé fog bugyogni, kisebb gőz csap fel, és jóval kevésbé ijesztő dolgokat fog produkálni a karamell, illetve a citromsav is. Hozzáadjuk a citromsavat is, majd visszatesszük a tűzre, és még öt percig forraljuk.

4. Lefedjük, hagyjuk hűlni három-négy órát, majd leszűrjük, steril üvegekbe töltjük, és kupakkal lezárjuk őket. Én még fejre szoktam néhány másodpercre állítani az üvegeket. A citromsav tartósít, ezért hűvös helyen hetekig is elállnak.
Tipp: Ha csípősebb gyömbérélményre vágytok, akkor hagyjátok egy egész éjszakát állni a szörpöt, és csak azután szűrjétek le!
Gyerekeseknek ajánlom a három órát!

És, hogy igazán szép és ünnepi legyen minden, kattintsatok IDE, ahol megtaláljátok a cuki kis címkéket és a nyomtatható, ajándékozható receptet is: https://rupanerkonyha.hu/gyomberszorp-cimkek/

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

További receptek