
Na kérem szépen, lustaságom egy szerencsés eredménye: a cukros fánksüti, ami két perc alatt bekeverhető. Kvázi ennyi a munkaidő nettója (a többit már a sütő végzi), és ehetünk egy fánkízű, cukros-vajas finomságot, ami hihetetlen, de megtartja a fánk állagát, ellenben nem csepeg az olajtól, a felhasznált tojásmennyiséghez képest pedig már-már valószerűtlenül magasra nő.
És, hogy ez hogyan születhetett? Amerikai fánkot akartam sütni. Olyan igazit, cukrosat. A lakásban ugyan nyitva voltak az ablakok, de mikor rápillantottam olajos flakonra, semmi kedvem nem volt bebüdösíteni. Azonban a tésztát már bekevertem. Ráadásul kint olyan szépen sütött a nap, végszóra pedig a kisebbik lányom is megjelent a cipőjével, és közölte, hogy “pápá”.
Ekkor fogtam, bekapcsoltam a sütőt, rendbe szedtem Lizust, beleöntettem egy sütőpapírral bélelt tepsibe a masszát (semmi jót nem remélve), betoltam a sütőbe, és kimentem a lányokkal a kertbe hintázni. Húsz perc múlva félve pillantottam be a sütő ablakán.
Már láttam magamat, amint öntöm a kukába a félkész sütit, ami egyszerre égett, és folyós. Ami azonban a tepsiben ragyogott, arra nem számítottam!
Voila!
A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre!
Hozzávalók
- másfél bögre kristálycukor (22 dkg)
- 2 tojás
- 3 bögre fehér finomliszt (37,5 dkg)
- 1 csomag sütőpor (12 g)
- egy csipet só
- fél bögre étolaj (1,25 dl)
- másfél bögre 2,8 %-os tej (3,25 dl)
- + három-négy evőkanál olvasztott vaj és kristálycukor a szóráshoz
Elkészítés
- A sütőt előmelegítjük 190-200 fokra, alul-felül sütésre.
- A hozzávalókat összekeverjük. A tejet adjuk hozzá utolsóként, kisebb adagokban.
- Kb. 20-25 perc aranyszínűre sütjük (tűpróbát végzünk).
- Még forrón alaposan megkenjük olvasztott vajjal, és addig szórjuk a tetejét kristálycukorral, míg egészben nem maradnak a szemek a süti tetején. Az első néhány réteg ugyanis bele fog olvadni a vajba.
- Ezután sütőpapírral együtt kiemeljük a tepsiből. Bátran, mert nem törik!
Utószó: El ne mulasszátok forrón megvágni, és úgy fogyasztani. Mondjuk úgysem hinném, hogy kibírnátok. A szeletelés külön élmény, meg fogtok lepődni. Nem hogy nem lesz szalonnás, a kés szinte siklik rajta…
Jó étvágyat! 🙂
Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala
