
Szerintem kevés üdítőbb dolog van, mint egy finom, kelt tésztán a frissen összevágott kapor harsány íze, belesülve sós túróba. Nem áll fent a veszély, hogy megmarad egy-egy szelet. Másnapra sem szárad ki egyébként, mikróba téve pedig olyan, mintha akkor keveredett volna ki a sütőből.
A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂
Hozzávalók:
- négy és fél bögre fehér finomliszt (56 dkg)
- 1 tojás
- 1 bögre langyos 2,8%-os tej (2,5 dl)
- 1 jó púpos evőkanál sertészsír (szoba hőmérsékletű, enyhén olvadt)
- 1 csomag száraz élesztő (7 g)
- 2 csapott evőkanál kristálycukor
- 1 csipet só
A kapros túróhoz
- fél kg zsíros túró
- 1 csokor kapor apróra vágva
- 1 kis doboz 20%-os tejföl (150 g)
- 2 mokkáskanál só
- 1 felvert tojás a tészta kenéséhez
A kapros túrós lepény elkészítése:
- A lisztet kimérjük egy nagyobb műanyag edénybe, majd a mikróban melegítjük szűk egy percig. Ez megrövidíti a kelesztés időtartamát. Persze ez a lépés kihagyható.
- Ezután a langyos tejben feloldjuk az élesztőt, tulajdonképpen csak elkeverjük, majd a liszthez adjuk az összes többi hozzávalóval egyetemben.
- Fakanállal elkezdjük összedolgozni. Mikor a tészta összeáll nagyjából, akkor körkörösen haladva, alányúlunk a fakanállal, és megemelgetjük a tésztát, tulajdonképpen aláütögetünk. Én így dagasztom, de nem sokáig.
- Kb. öt perc a munka össze-vissza, amit rászánok. Nem kell tökéletesnek lennie, szépen meg fog kelni. Ha a tészta nagyon száraz, akkor még egy pici tejet adunk hozzá, ha nagyon ragad, akkor egy pici lisztet.
- Ezután megszórjuk a tészta tetejét liszttel, és letakarjuk egy konyharuhával.
- Hagyjuk úgy a kétszeresére kelni.
- Eközben összekeverjük a kapros túró hozzávalóit.
- Ha a tészta megkelt, bekapcsoljuk a sütőt, alsó-felső sütés programon 180-200 fokra, attól függően, ki hogy szokta sütni a kelt tésztákat. Én valahol a kettő között.
- A tésztát sütőpapírral bélelt tepsire borítjuk (ez enyém 35*40-es), és lisztezett kézzel szépen széthúzogatjuk a tésztát úgy, hogy kitöltse az egész tepsit.
- A tésztát megkenjük egy felvert tojással, majd egyenletesen eloszlatjuk a túrót is rajta. Aki nagyon túrósra szeretné, nyugodtan másfélszerezheti a töltelék adagot.
- Mehet is a sütőbe tűpróbáig. Időt szándékosan nem írok, hiszen minden sütőben másképpen sül a kelt tészta.
További lepények:
Juhtúrós lepény – házi kelt kolbásszal és sonkával
Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala
