Barion Pixel

Bermuda-fánk

fánk

Ezt a fánkot a kislányom és a lustaságom ihlette. Laurának felelőtlenül megígértem, hogy párnacsücskét fogok neki sütni, mert szó volt róla a rádióban. Azt hittem, hogy az valami fánk-féle, de tévedtem, és az interneten keresgélve sajnos egy elég bonyolult receptet találtam, ami nem is volt túl szimpatikus. Így a mentőmegoldásom az lett, hogy egy sima fánktésztát állíttattam össze a rabszolgánkkal. A rabszolga egyébként a kenyérsütő-gépünk becsületes neve. Egy blogon találkoztam először ezzel az elnevezéssel, és valahogy a miénken is rajtaragadt.

Tehát, miután végzett a rabszolga, a tésztát kinyújtottam, és először négyzetekre, aztán a négyzeteket átlósan háromszögekre vágtam egy pizza-szeletelővel. Végeredményben pedig pufi, háromszög-alakú fánkokat kaptam, amiket az alakjuk és a hirtelen eltünedezések okán Bermuda-fánknak kereszteltem, ha már a párnacsücske foglalt volt.

Hozzávalók:
50 dkg liszt
1 kávéskanál só
2,5 dkg élesztő
3 dl tej
7 dkg margarin
4 evőkanál cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 tojás sárgája
olaj a sütéshez
porcukor

A hozzávalókat a kenyérsütő üstjébe tesszük, és ha összedagasztotta, lekapcsoljuk, majd kb. egy órát kelesztjük. Lisztezett felületen 1,5 cm vastagra nyújtjuk, és először négyzetekre, aztán a négyzeteket átlósan háromszögekre vágjuk egy pizza-szeletelővel,vagy késsel. Egy magasabb falú edényben felforrósítjuk az olajat, addig is kelhet még a tészta.
Közepes lángon, többször megforgatva arany barnára sütjük mindkét oldalukat. Vigyázzunk, mert nagyon hamar sül. A végeredmény pedig nem az a száraz, lyukacsos, hólyagos fajta, hanem valóban olyan, mint egy pihe-puha párna.

szeretettel ajánlom:

Kategóriák