Barion Pixel

Őrületes sajttekercs, a hidegtálak királynője!

Avagy sajt, sajt hátán! Tudtátok, hogy a sajt egy kis forró vizes fürdő után úgy nyújtható, mint egy tészta? Én nem, és meg is lepődtem, de örülök, hogy találkoztam ezzel a jelenséggel, mert nekem, mint sajtrajongónak a sajtkrémmel és sonkával töltött sajt egyértelműen a hidegtálak tálak királynője lett, és egészen biztosan nagyon gyakran fogom készíteni, mert rendkívül gyorsan, rendkívül kiadós és látványos sajttekercseket készíthetünk. Remélem Nektek is kedvetekre való lesz, én ezzel szeretnék Nektek vidám húsvétot kívánni…

Hozzávalók:

– 40 dkg trappista vagy edámi sajt

– 4 tömlős natúr sajtkrém

– 20 dkg vaj

– 20 dkg szeletelt sonka (lehetőleg szögletes)

– só, bors ízlés szerint

Elkészítése:

1. Egy nagyobb fazékba két-három liter vizet felteszünk forrni.

2. A sajtot egy nejlonzacskóba tesszük, amit jól bekötözünk, majd mikor a víz már forr, akkor beletesszük körülbelül húsz percre, és hagyjuk forrni.

3. Míg a sajt olvadozik, addig gyorsan összekeverjük a tömlős sajtokat a felpuhított vajjal, és ízlés szerinti sóval, borssal. Én a vajat elfelejtettem kivenni a hűtőből, úgyhogy a mikróban puhítottam meg. De ilyenkor nagyon kell rá ügyelni, hogy ne hagyjuk bent sokáig, mert ha nagyon felolvad akkor már nem jó.
Ha elkészültünk, akkor mehet a további felhasználásig a hűtőbe.

4. A sajtot néha kiemeljük, és ellenőrizzük, hogy megpuhult-e. Ezt a következőképpen tegyük: villával emeljük ki a zacskót egy mélyebb tálra, tányérra, majd a villa hátával nyomjuk meg a sajtot. Ha érzünk benne ruganyosabb részt a közepén, akkor még nem jó. Ha már egynemű puha, akkor el is készült. Mivel a sajtok elég különböző minőségűek, így tizenöt és harminc perc között készülnek el, sajtfajtától függően. Ezért kell ellenőriznünk!

5. Ha késznek nyilvánítottuk a sajtot, akkor kiemeljük a próbás tányérunkra, majd kivágjuk a zacskót, és kiborítjuk. Ekkor még forró, csak óvatosan! Ezután óvatosan átemeljük egy nyújtódeszkára, majd gyors mozdulatokkal kinyújtjuk körülbelül fél-háromnegyed centi vastagságú téglalappá. Ha szakad, semmi baj, csak nyomkodjuk össze a szakadásokat. Ahogy sikerül, nem kell megijedni, ha nem tökéletes. A sajt egyébként ilyenkor nem a legszebb arcát mutatja, fehér és rücskös, de semmi pánik. Másnapra tükörsima lesz és gyönyőrű sárga, bármennyire hihetetlen, még a repedések is eltűnnek, amik a tekerés során keletkeznek 🙂 Ezt azért tartom fontosnak, mert én borzasztóan kétségbe estem, mikor először elkezdtem nyújtani, mert erre nem hívta fel egy recept sem a figyelmemet, amiket átolvastam.

6. Na, ha a nyújtással megvagyunk, akkor a krém felét simogassuk rá a kinyújtott sajtra, majd tegyük rá a sonkaszeleteket (fedhetik egymást, nem gond), majd ismét egy sor krém és már tekerhetjük is. Én nem tettem alá semmit, és simán fel tudtam tekerni, mert ekkora már ruganyos volt. Itt viszont megjegyezném: fontos, hogy az egyik hosszabbik felének az utolsó öt centiméterére ne kenjünk krémet, és ne tegyünk sonkát, mert a tekerés közben kifolyik a krém a végén. És persze a másik feléről kezdjük tekerni, az üres vége marad a a végére.

7. Folpackba csomagoljuk atekercsünket (két rétegben), és miután becsomagoltuk még csinosítunk rajta, ha szükséges. Én például az oldalát egy picit megnyomkodtam, hogy magasabb legyen.

8. Mehet a hűtőbe, néhány órára, majd éles késsel szeleteljük. A kést ne nyomjuk oda, hanem kisebb mozdulatokkal fűrészeljük 🙂

9. Lehet, hogy egy picit körülményes lett a leírásom, hosszabb, mint az egészet megcsinálni, de így lesz könnyű dolgotok remélem…

Szép ünnepeket, és jó étvágyat a tekercshez! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

szeretettel ajánlom:

Kategóriák