Barion Pixel

Mini, légies, pufi pitalepénykék bögrésen

Avagy puha, hófehér labdácskák…

Először nem terveztem feltenni ezt a receptet, mert nagyobban már szerepel a blogon, de mivel ebben a formájában elsöprő sikere van a gyerekek körében, úgy döntöttem, hogy ötletelés gyanánt mégiscsak felkerül.
Először a nyáron készítettem egy rögtönzött kerti grillezésre, a gyorsan finomat, és ne csak saláta legyen a hús jegyében. Úgy gondoltam, hogy piciket készítek, hogy örüljenek a gyerekek. És örültek 🙂

Azóta már többször készült, legutóbb egy szintén szomszédi összejövetelre, és megint csak pillanatok alatt széthordták a gyerkőcök, pedig már egy egész kis faládányit készítettem.

Próbáljátok ki, péksüteményként is megállja a helyét, de egy fokhagymás tejföllel is isteni.

Hozzávalók:

– egy és negyed bögre langyos víz (kb. 3 dl)
– 2 teáskanál só
– 2 evőkanál étolaj
– 4 bögre fehér finomliszt (50 dkg)
– 1 teáskanál cukor
– 3 dkg élesztő

Elkészítése:

1. A hozzávalókból tésztát dagasztunk, amit harminc-negyven perc alatt meleg helyen, letakarva a duplájára kelesztünk.

2. A sütőt ekkor bekapcsoljuk/begyújtjuk, és 220 fokra állítjuk a hőfokot.

3. A megkelt tésztát ezután körülbelül 18-20 egyforma részre vágjuk, gömbölyítjük, öt percet pihentetjük, majd négy-öt milliméter vékony, kör alakú lapokká nyújtva, mindössze 10 percig hagyjuk pihenni őket.

4. Már mehetnek is a sütőbe, annak is a rácsára, ugyanis ott lesz a helyük. 4-5 perc alatt gyönyörű pufira nőnek és át is sülnek.

Jó étvágyat! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon és az Instagramon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

szeretettel ajánlom:

Kategóriák