Barion Pixel

Boldogi nagyrózsa bögrésen

Életemben akkor láttam először ezt a szépséget, amikor Zalakaroson nyaraltunk. Ott árulták a szálloda előtt egy kézműves vásár forgatagában, és még most látom magam előtt a kislányom arcán az ámulatot, ahogy nézi, amint sül, és ahogy meghintik porcukorral. A kis kezeibe zárta, és ette, fülig porcukros volt, a tészta pedig olyan könnyedén tört, omlott a szájába, hogy picinyke kora ellenére is olyan ügyesen, hogy csak na! Különleges az elkészítés látványa is, hát még maga a fodros, díszes fánk. Igazi ünnepi díszbe öltözött kis csoda, amit nem véletlenül volt szokás lakodalmakkor éjfél után felszolgálni, hiszen méltó egy ilyen ünnephez ez a csupa fodor, virágos kis műremek. Maga a tészta egy még a csörögénél is törékenyebb, ellenben olyan kellemes állaga van, hogy kihűlve legalább olyan finom, ha nem még finomabb, mint frissen.

És, ami még vonzóbbá teszi: ennél egyszerűbben, gyorsabban készíteni ilyen látványosédességet szinte lehetetlen, hiszen fél perc alatt megsül egy tenyérnyi fánk, így a sorozatgyártás in csak egy bő negyed óra!

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók 20 darab fánkhoz:

  • 2 bögre tej (5 dl)
  • 6 tojás, ha nagy tojások, akkor elég 5 darab
  • negyed bögre kristálycukor (4-5 dkg)
  • 1 csipet só
  • 1 késhegynyi szódabikarbóna
  • 4 bögre fehér finomliszt (50 dkg)
  • szűk negyed bögre étolaj (0,5 dl) – el is hagyható, utóbb már nem tettem bele

+ a sütéshez egy liter étolaj

+ rózsafánk forma

Elkészítése:

  1. A tojásokat egy mélyebb, keskenyebb tálban (olyanban,amibe azért belefér majd a fánkformánk!) felverjük a cukorral, majd hozzáadjuk az átszitált lisztet, a csipet sót, a késhegynyi szódabikarbónát, majd kisebb adagokban a tejet. Végül hozzákeverjük a szűk negyed bögre étolajat.
  2. Palacsintatészta sűrűségű állagot kell, hogy kapjunk. Lehet a tejjel kísérletezni, ha kevesebb tejet adtok hozzá, mint az előírt mennyiség, akkor pufibb, puhább lesz a fánk, ha a megadott mennyiséggel dolgoztok, akkor vékonyabb, törékenyebb lesz a tészta, de lehet még több tejet hozzáadni, hogy még ostyaszerűbb legyen. Alakítsátok bátran a saját ízléseteknek megfelelően!
  3. Egy a formánknál szélesebb lábosba olajat öntünk, jól felhevítjük, és a nagyrózsa sütőformát belehelyezzük, ls hagyjuk jól felforrósodni!
  4. Ha már forró, kivesszük, és belemártjuk a tésztába, de úgy, hogy teljesen ne merüljön bele, mert akkor sütés után nem jön le a formáról a fánkocskánk! körülbelül 2-3 mm-t hagyjunk szabadon a tetején!
  5. A tésztába mártott formát ezután a forró olajba visszahelyezzük. Körülbelül 30 másodperc alatt meg is sül. A megsült tészta kinyílik a sütőformán és le is válik az olajba, ha mégsem, akkor villával segítsünk neki a kiemeléskor. A kész fánkot az olajból kiemeljük, lecsepegtetjük, majd papírtörlővel bélelt tányérra helyezzük. Ha a formán maradt, a tányér felett megrázogatjuk, vagy villával rásegítünk, hogy lecsússzon és tálcára helyezzük.
  6. Porcukorral megszórjuk tálalás előtt! Melegen és hiegen egyaránt finom!

Jó étvágyat!

Ha szeretitek a gyors, egyszerű recepteket, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is!
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

Vagy keressetek Instagramon itt: https://www.instagram.com/rupanergallemargo/

szeretettel ajánlom:

Kategóriák