Barion Pixel

Beignet bögrésen

Egyenest Disney Tiana hercegnőjétől kölcsönöztük a lánykáimmal jó néhány éve az ötletet, ő készítette ugyanis a híres Cafe du Monde-ból származó, porcukorpaplan alá bújt pufi párnácskákra emlékeztető fánkokat. A lányaim el voltak varázsolva, ahogyan én is, és nem utolsósorban Marie Antoinette is, aki állítólag rajongott ezekért a belül lyukacsos, édes puhaságokért. A minap pedig újra elkészítettem, más arányokkal, és szép új fotót kapott, ami már járt neki.

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók egy nagy adaghoz:
– 1 bögre 2,8%-os tej (2,5 dl)
– fél kocka vaj (5 dkg)
– fél bögre kristálycukor (8 dkg)
– 1 csomag szárított élesztő (7 g)
– 1 tojás
– 4 bögre fehér finomliszt (50 dkg)

Elkészítése:
1. A vajat, a tejet, és a cukrot mikróban összeolvasztjuk, majd egy picit hagyjuk hűlni (két-három perc!).
2. A meleg vajas keverékbe villával belekeverjük először az élesztőport, majd három bögre lisztet. Csak hármat!
3. A bögrénkbe beleütünk egy tojást, villával nagyjából felverjük, majd azt is belekeverjük a tésztába.
4. Ezután fogunk egy fakanalat, és körkörösen alulról erőteljesen ütögetni kezdjük a tésztát, két-három percig, hogy kicsit hólyagosodjon. Az ütögetés nagyjából olyan, mint amikor a kismacska pofozgatja a játékát, csak mi vigyünk bele több erőt!
5. Az utolsó bögre lisztet már kézzel dolgozzuk hozzá. Kissé lágy tésztát fogunk végeredményben kapni. Dagasszuk jól ki! De géppel is dolgozhatunk, ezesetben mehet bele a liszt egyszerre, hisz a piszkos munkát ő végzi, és jóval nagyobb benne a nyomaték, mint a mi női kezeinkben!
6. Lisztes kézzel kicsit gömbölyítjük, majd a tálban letakarva szobahőmérsékleten pihenni hagyjuk úgy egy órát, addig míg szépen meg nem dagad. Nagyon fel fog jönni, úgyhogy viszonylag nagy tálat használjunk, ha teljes adaggal dolgozunk!
7. Kb. fél centiméter vastagra nyújtsuk a tésztánkat, enyhén lisztezett felületen. Nem kell előtte átgyúrni, csak éppen annyira megigazgatni, hogy formázható legyen.
8. Tetszőleges méretű négyzetekre vagy téglalapokra vágjuk, nálam kb. 5*5-ösek lettek, majd 20-30 perc pihentetés után felhevített olajban, közepes lángon sütjük. Annyi olaj legyen alattuk, hogy lebegni tudjanak.
8. Porcukorral vastagon meghintve tálaljuk a pille finomságokat!

Jó étvágyat!

A recept forrása: http://azenkemencem.com/beignet-francia-fank/ Köszönet érte!

Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

A recept forrása: http://azenkemencem.com/beignet-francia-fank/

szeretettel ajánlom:

Kategóriák