Barion Pixel

Házi májkrém

házi májkrém

A májkrém házilag elkészítve páratlanul finom tud lenni a megfelelő fűszerezéssel, elkészíteni pedig igazán nem ördöngősség, hanem gyors és egyszerű!

Hozzávalók:

  • fél kg csirkemáj 
  • 2 evőkanál zsír 
  • 5 dkg hideg vaj
  • 1 fej vöröshagyma összevágva (nem kell túl apróra)
  • 3 gerezd fokhagyma felszeletelve
  • 1 teáskanál só
  • fél-egy mokkáskanál fekete bors
  • 1 evőkanál morzsolt majoranna

Elkészítése:

1. A májat megmossuk, be is áztathatjuk egy fél órára, megtisztítjuk és kockákra vágjuk. Felezni is elég őket.

2. Egy nagyobb lábasban vagy serpenyőben felhevítjük a zsírt, majd szépen sorban rádobáljuk a hagymákat, majd hozzáadjuk a májat, majd a fűszereket, és gyakori kevergetés mellett addig sütjük, pároljuk, ameddig a máj át nem sül kellőképpen. Ezt úgy ellenőriztem, hogy kettévágtam a májat, és mikor már nem volt rózsaszín a közepe, akkor késszé nyilvánítottam. Ne süssük túl, mert kiszárad, és elveszíti a krémességét! A hagymákat előzőleg üvegesre is párolhatjuk, ha szeretnénk, hogy szelídebb íze legyen a a hagymának!

3. Ekkor megkóstoljuk, ha hiányolunk belőle sót, fűszert, akkor azokat pótoljuk, majd turmixgépben krémesre mixeljük az egészet még melegen úgy, hogy közben a hideg vajat is hozzáadjuk.

4. Steril üvegekbe szedjük, talán a csatos a legcélszerűbb, majd a tetejére olvasztott vajat csorgatunk, és betesszük egy-két órára a hűtőbe, hogy megdermedjen. Én nem zártam be az üveget, csak miután szépen kihűlt. Ha nincs üvegünk, mehet fedeles vajtartóba, vagy bármilyen zárható dobozkába, de egy sima tálka is megteszi, csak akkor fedjétek le alufóliával, miután megdermedt!

Jó étvágyat! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű recepteket, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

házi májkrém

További kenyérkencéim:

Házias húspástétom

Töpörtyűkrém

Csicseriborsókrém

Főtt tojásos töpörtyűkrém

Majonézes tonhalkrém

szeretettel ajánlom:

Próbáld ki elsőként az új receptjeimet!

Kategóriák