Mostanában sokan írjátok, hogy vártok egy-egy sütemény elkészítésével, mert egyre drágul a tojás. Míg van, ahol harminc-negyven forintba kerül, addig akad olyan, aki 75-80 forintért tud csak tojáshoz jutni. Sosem gondoltam volna, hogy a tojás luxusnak fog számítani,...
Ez a süti valami fenomenális, nem is tudom, hogy hogyan írhatnám le az élményt, amikor először beleharaptam. Még az mmmm… is lemaradt, mert máris jött a második falat, majd a harmadik. És a szeletek is így csúsztak le, pedig higgyétek el, elég sok süteményt...
Annyi bekeverni, mint egy palacsintatésztát, és az eredmény egy puha, lyukacsos piskóta, amit megkenünk olvasztott vajjal, és kedvünkre szórhatunk fahéjas, kakaós, diós vagy vaníliás cukorral. Éppen olyan illatok fognak közben terjengeni, mint egy kürtős kalácsos bodé...
Sokféle pitát készítettem már, de ezek toronymagasan lepipálják az összeset! Végre éppen olyanok lettek, ahogyan megálmodtam őket: szemet gyönyörködtető, kerek párnácskák 🙂 Pedig még csaltam is, mert az eredetileg kapott receptből kihagytam lépéseket, és változtattam...
Ez a legeslegfinomabb, legesleggyorsabb, legeslegízletesebb pogácsa, amit valaha készítettem. A receptben található arányok sokadik kísérletre lettek olyanok, amilyennek szerettem volna. Éppen hogy nem reppenek el a tányérból, olyan pehelykönnyűek 🙂 Nem kell...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomTovábbi információk