Barion Pixel

Pehelykönnyű túrós pogácsakocka bögrésen

Hatalmas sikere volt a kis családomban, azt mondták eddig ez a legfinomabb pogácsa, amit sütöttem, pedig készült azért már néhány féle-fajta a konyhámban.
Könnyedén elkészíthető, és a reggeli sütésre már csak a hűtőben várakozó tésztát kell előkapnunk. Szaggatás helyett csak kockákra vágjuk, így nincsenek lehulló végek, amiket vissza kéne gyúrni, majd újra nyújtani. Az eredmény pedig: kívül vékony roppanós, belül pedig könnyű, lyukacsos, fincsi vajas-túrós falatkák!

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre!

Hozzávalók:

  • 4 bögre fehér finomliszt (50 dkg)
  • fél kocka friss élesztő (2,5 dkg)
  • negyed bögre langyos tej (0,8 dl)
  • egy teáskanál kristálycukor
  • 250 gr zsíros tehéntúró
  • 1 tojás
  • 10 dkg olvadt vaj
  • 1 csapott evőkanál só
  • fél bögre 20%-os tejföl (kb. 120 g)

Elkészítése:

  1. A langyos tejben elkeverünk egy teáskanál kristálycukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt, és
    azt is elkeverjük.
  2. Ezután a többi hozzávalóval együtt lágytésztát gyúrunk, dagasztunk. Ha nagyon ragadna,
    akkor pici lisztet adunk hozzá. Lágy tésztának kell lennie, de ne ragadjon a kezünkhöz!
  3. Enyhén lisztezett deszkán 3-4 mm vékonyra nyújtjuk a tésztát, majd a hosszabbik felénél
    fogva feltekerjük.
  4. Ezután csigává hajtogatjuk és egy nagyobb tálban, lefedve betesszük éjszakára a hűtőbe.
  5. Sütés előtt hagyjuk negyedóra alatt kicsit magához térni a tésztát a nyújtódeszkán, majd
    kinyújtjuk ismét vékonyra, és egyszer meghajtogatjuk. Semmi extra: lentről középre, föntről
    középre, így lesz három réteg, aztán balról középre, jobbról középre, megint három réteg.
    Fordítsuk át a tésztát úgy, hogy a hajtások alulra kerüljenek! Hagyjuk tíz percet pihizni, ez idő
    alatt verjük fel a tojást a kenéshez, reszeljük le a sajtot és melegítsük elő a sütőt 200 fokra,
    alul-felül sütés programra.
  6. Enyhén lisztezett deszkán, kisujjnyi vastagra nyújtjuk, majd nagyjából 2*2 cm-es négyzetekre
    vágjuk.
  7. A kész pogácsákat szétosztjuk két-három nagy gáztepsire, amiket sütőpapírral bélelünk ki
    előzőleg. Inkább felfelé nőnek, úgyhogy nem kell annyira szellősen lenniük!
  8. A pogácsák tetejét megkenjük a felvert tojással, majd megszórjuk őket reszelt sajttal. Csak
    pici csipetet csípünk belőle, hiszen apró falatkáink vannak csak, három-négy szál sajt
    összecsippentve, és a pogácsa tetejének a közepére biggyesztve tökéletes lesz!
  9. Sütés előtt 10-15 percet kelni hagyjuk a pogácsákat, majd a 200 fokos sütőben, alul-felül
    sütés programon aranyszínűre sütjük őket! A tetejük és az aljuk legyen aranyszínű, az oldaluk
    inkább fehér lesz a sütés végén is, ügyeljünk rá, hogy ne szárítsuk ki!

szeretettel ajánlom:

Kategóriák