Barion Pixel

Hagymás-tejfölös karaj

Hagymás-tejfölös karaj

Egy hatalmas kedvencem, imádom a sült hússzeleteket tésztával és finom szósszal! Ezt különösen…

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók:

  • 50-60 dkg karaj felszeletelve
  • 1 nagy tejföl (330 g)
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 teáskanál só
  • 2 evőkanál étolaj
  • 1 csapott evőkanál fehér finomliszt
  • negyed bögre víz (0,6 dl)

Elkészítése:

  1. A sütőt melegítsük elő 220 fokra, alul-felül sütés programra.
  2. A karajszeleteket sózzuk, borsozzuk, fektessük őket egy kiolajozott tepsibe, majd fedjük le őket, és tegyük őket sütőbe. Süssük őket puhára kb. 30-40 perc alatt.
  3. Ezután vegyük le a tepsi tetejét vagy az alufóliát (ki mit használt), majd süssük szép aranyszínűre. Itt már visszavehetjük a hőfokot 200 fokra.
  4. Míg a karaj sül, addig készítsük el a mártást.
  5. A fej apróra vágott vöröshagymát pirítsunk üvegesre egy-két evőkanál étolajon, majd adjunk hozzá negyed bögrényi vizet. 
  6. A lisztet is szórjuk rá, azt hagyjuk elolvadni, közben egyszer-kétszer keverjük át.
  7. Ezután öntsük rá a tejfölt, szórjuk rá a sót, keverjük-forraljuk össze alaposan, sűrítsük be, majd főtt tésztával, forrón tálaljuk a hússzeletekkel együtt. 

Jó étvágyat kívánok hozzá!

Ha szeretitek a gyors, egyszerű recepteket, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

További ebéd receptjeim:

Tejfölös gombás karaj

Sertéspörkölt galuskával

Zöldbab főzelék fasírttal

Szaftos rakott zöldbab

Hagymás-tejfölös karaj

szeretettel ajánlom:

Kategóriák