Barion Pixel
Rakott újburgonya

Rakott újburgonya

Szeretem amikor jön az eperszezon, vele pedig az újhagyma, újkrumpli. Onnantól szerencsére nincs megállás, szépen sorban vonulnak fel a tavasz és a nyár zöldségei, gyümölcsei. Ilyenkorra már nagyon el is kél a konyhaasztalra a változatosság, csak győzzünk belőlük...
Nyolcperces epres (bögrésen is)

Nyolcperces epres (bögrésen is)

Ez egy nagyon gyorsan összehajigálható finomság. Nekem mindösszesen nyolc percbe tellett összeállítani (a gyümölcs mosásával együtt), és betolni a sütőbe. Persze más gyümölcsökkel ugyanígy működik.Ami pedig kiemeli a dobálós-gyümölcsös sütik sorából, az a finom,...
Kapros túrós lepény (bögrésen is)

Kapros túrós lepény (bögrésen is)

Szerintem kevés üdítőbb dolog van, mint egy finom, kelt tésztán a frissen összevágott kapor harsány íze, belesülve sós túróba. Nem áll fent a veszély, hogy megmarad egy-egy szelet. Másnapra sem szárad ki egyébként, mikróba téve pedig olyan, mintha akkor keveredett...
Levendulás limonádé

Levendulás limonádé

Laurám nagy kedvence, még egy barátnős, babás-mamás találkozón volt alkalmaunk először megkóstolni, és szerelem volt első kóstolásra, pedig bevallom őszintén, nem voltam idáig az ötlettől, hogy egy virág levét kortyolgassam, de magával ragadott. Azóta vagyunk mi...
Levendulás eperdzsem

Levendulás eperdzsem

Mióta volt szerencsém megkóstolni Kaldenecker György levendulás eperdzsemjét, azóta készülök rá, hogy valami hasonlót készítsek. Most elérkezett a napja, hiszen Vercsi volt olyan tündér, hogy két hatalmas csokorral juttatott át nekem két házzal odébbról.A receptet nem...
Mennyei bögrés bodzavirág fánk

Mennyei bögrés bodzavirág fánk

A fánk naná, hogy finom! De képzeljük csak el, hogy milyen az, amikor napfényes boldogságot idéző, édesen illatos, hófehér bodzavirágot kelesztünk, majd sütünk bele a fánktésztába. Mennyei 🙂 És most van itt az ideje! Ugyanis olyan virágokra van szükségünk, amik már...